Hirdetés 

A Sztárbox vasárnapi meccsnapjának legnagyobb figyelmet kiváltó mérkőzése az Istenes Bence – Schobert Norbika párharc volt. A boxmeccs végkimenetele a látottak alapján akármelyik híresség győzelmét hozhatta volna, azonban a pontozás a rutinosabb Istenes Bencének hozta meg a sikert.

Példakép lett Schobert Norbika! – videó

A meccs előtt ment a vicces adok-kapok, Bence ezt mondta előzetesként.

“Bejövök, ünnepeltetem magam, kicsit hajolgatok, bimm-bimm, kettőt ütök, eldől az ellenfél, aztán szintén ünnepeltetve elhagyom a ringet.”

-mondta a műsorvezető, mire Norbika ezt reagálta:

“Csak nehogy a kettő között bekapjon egy jobb egyenest!”

Norbika kisfilmjében elmondta, hogy édesapja helyett vállalta a Sztárboxot. Célja az volt, hogy bizonyítsa, már nem kisgyerek többé, hanem egy önálló, komoly férfi, aki túllép szülei árnyékán és a jövőben akár Európa- és világbajnokságon is szerepelhet, sőt az olimpián is elindulhat. Az edzője szerint tehetsége lehetővé teszi, hogy nagy sikereket érjen el a sportban.

A mérkőzésen végül tisztes helytállást tanusítva végül pontozással nyert Istenes Bence, aki a meccs után elmondta, hogy mostantól ellenfelét senki nem hívhatja Norbikának, mert ő ma aznap Norbivá vált. Hozzátette, hogy a szülei büszkék lehetnek rá, mert egy nagyszerű ember, és ha az ő fiai ilyenek lesznek, mint Norbi, akkor nagyon büszke lesz magára.

kiemelt kép: RTL

Ennyi volt, Istenes Bence visszavonul? “Azt érzem, hogy ez már nem is én vagyok…”

/p>