--°C

Jákob Zoltán egy pillanatig sem habozott, azonnal lépett Bochkor Gábor mondataira!

A milliárdos üzletember, Jákob Zoltán is hallgatta a rádióban Bochkor Gáborék felhívását, amelyben a rádiók és a társadalom összefogásáról beszéltek. A megmozdulás célja, hogy 10 millió forinttal segítség a daganatos betegségben szenvedő gyermekeket, mégpedig életmentő eszközök beszerzésével.

A Nagy Ő szereplője elmondta, hogy a centik neki fontosabbak, mint a milliárdok – fotó

Amikor a Nagy Ő ezt meghallotta, azonnal lépett, egy percig sem habozott.

„Amint meghallottam, hogy beteg gyerekek megsegítéséről volt szó, eldöntöttem, hogy segítek, hiszen ezek a gyerekek is a jövőt fogják építeni, ha lehetőséget, vagy inkább mondjuk úgy esélyt kapnak arra, hogy egészséges felnőttekké cseperedjenek. Akik követnek, azok tudják is rólam, hogy leginkább gyerekeknek szoktam komolyabb összegű adományokat adni és aligha kerülhetne jobb helyre a pénz, mit a kórházak gyermekonkológiai osztályaira.”

-mondta a Ripostnak Jákob Zoltán, aki hangsúlyozta, hogy emberként és apaként is példaként szeretne szolgálni a követőinek és gyermekeinek.

 

(Blikk)

kiemelt kép: TV2

Előkerültek a fotók! Így nézett ki a multimilliárdos Nagy Ő 2016-ban, akkor Rihannát hódította meg