--°C

Istenes Bence és Rácz Jenő találkozott! Kiderült mi történt, Bence ökölbe szorított kézzel szelfizett… – fotó

Istenes Bence és Rácz Jenő konfliktusa egészen a Sztárbox kezdetére nyúlik vissza, amikor még sejteni sem lehetett, hogy egyszer a ringben is fognak találkozni. A sajtótájékoztatón elkezdődött az adok-kapok, az üzenetek egymás felé, aztán az első forduló sorsolása után lehiggadtak a kedélyek.

Ennyi volt, Istenes Bence visszavonul? „Azt érzem, hogy ez már nem is én vagyok…”

Miután Rácz Jenő kiütötte Kabát Pétert, Istenes Bence pedig Schobert Norbi Jr. ellen győzött pontozással, már fel is lobbant a láng, hiszen tudható volt, hogy egymás ellen fognak ringbe lépni. Az érzelmektől túlfűtött felkészülés és a mérkőzés után – amelyet Rácz jenő pontozással nyert meg – úgy tűnt, hogy sosem lesz vége a meccsen történtek boncolgatásának és megmagyarázásának, azonban a két sztár véget vetett a médiacsörtének. Közös fotót posztoltak, amelyben Bence leírta, hogy találkoztak és megbeszélték a konfliktust.

„Szeretnék elnézést kérni mindenkitől, akit esetlegesen bármivel megbántottam az elmúlt hónapokban! Szórakoztatni szerettem volna és minél népszerűbbé tenni ezt a sportot újra hazánkban, de olyan szinten szenvedélyemmé vált a box és bestenkelt, hogy hoztam rossz döntéseket. Most, hogy eltelt pár nap a meccs óta és tiszta fejjel, kívülről látom magam, tudom, hogy nekem is nagy felelősségem van abban, hogy idáig jutott ez a sztori és ezt őszintén sajnálom. Hála istennek Jenő is úgy gondolta, hogy ezt személyesen kell megbeszélnünk, mert ennek a felhajtásnak már semmi köze a boxhoz, pedig mindketten tiszteljük ezt a sportot. Átbeszéltük, hol csusztak el a dolgok, bocsánatot kértünk egymástól, részünkről ez a téma le van zárva! Remélem, lesz még alkalom egy visszavágóra, ami tényleg csak a boxról szól 🥊👑 Legyen ez példa mindenkinek, hogy a legnagyobb vitákból is van kiút, mindent meg lehet beszélni! Liebe, Love, Peace! 🫶🫶🫶”

-írta a közös fotóhoz a műsorvezető. Hogy visszavágó lesz-e és hogy mikor, az a jövő zenéje, mindenesetre mi nagyon várjuk…

https://www.instagram.com/p/C0UI1rHIG9g/

kiemelt kép: Facebook

Istenes Bence brutálisan kipattintotta magát! Edzés után mutatta meg a „beach body-t” – fotó