A Blikk egyik olvasóriportere kereste fel a lapot azzal az információval, miszerint a Gáspár család XIV. kerületi házánál rendőri intézkedés volt, amelynek a végén a zsaruk elvitték a család fejét.
Az ország showmanjének egyik szomszédja részletesen beszámolt a lapnak a történtekről.
„Láttuk, hogy mennyi vendég érkezik Győzőék lakásához. Ott volt többek között Baukó Éva és a Power of Loveban szereplő Imre is. Jöttek zenészek is és hatalmas bulit csaptak. Nem tudom mit ünnepelhettek, de tőlük zengett az egész ház. A lakók nagyon bosszúsak voltak.”
– mesélte a Blikk újságírójának a felháborodott szomszéd, aki azt iselárulta, hogy Gáspáréknak mindez nem volt elég, kimentek az utcára is ramazurizni.
„Arra lettünk figyelmesek, hogy már a lakópark udvarán vonul a tömeg a zenészekkel együtt. Aztán kis idő múlva megérkezett egy rendőrautó két egyenruhással, majd rövid beszélgetés után beültették Győzőt az autóba és elhajtottak vele. Én azt gondolom, valamelyik szomszéd hívhatta ki őket csendháborítás miatt.”
-részletezte a szomszéd. A lap kereste Gáspárékat, akik nem szerettek volna nyilatkozni az ügyben, míg a BRFK kommunikációs osztálya szerint nem történt rendőri intézkedés aznap a megadott helyen és időben. A Blikk feltételezi, hogy a TV2 elkezdte forgatni a Győzike Show új epizódjait és a sztori a felvétel része lehetett. A valóságot azonban csak az érintettek tudják.
kiemelt kép: RTL
Dráma: Rosszul lett, majd elájult Gáspár Győző, leállították a forgatást! – videó



