--°C

Zalatnay Cini ezt évtizedekig titkolta! „Évekig haragudtam Alain Delonra”

Alain Delon, az egykori férfiideál -mint a világon annyi nőét- természetesen Zalatnay Cini szívét is megdobogtatta. Az ikonikus énekesnő azonban eddig soha nem beszélt arról, hogy miért haragudott a közelmúltban elhunyt színészóriásra. Most kiderült…

Zalatnay Cini 65 évesen vállalta be a meztelen fotózást! – videó

Évekig haragudott Zalatnay Sarolta Alain Delonra annak hűtlensége miatt.

Talán furcsán hangzik, de kamaszkoromban megharagudtam erre a gyönyörű pasira, akiért minden osztálytársam és persze én is odavoltam. Nekem ugyanis a kedvenc színésznőm akkoriban Romy Schneider volt. Úgy tizenhárom éves lehettem, amikor összejött Alainnel és szerintem én voltam az egyetlen lány ezen a sártekén, aki örült ennek és nem evett meg a sárga irigység. Aztán amikor három, vagy négy évvel később szakítottak és kiderült, hogy ez a sármos pernahajder képes volt megcsalni az én olvasatomban világszép Romyt, egy világ omlott össze bennem. Szent esküt tettem arra, hogy soha többé semmit sem nézek meg, amiben Alain Delon szerepelt. Makacsul tartottam is magam ehhez sokáig, így bevallom, van pár filmje, amit nem láttam”

 – mesélte a Metroplonak Zalatnay.

kiemelt kép: TV2

Nagy a baj: Zalatnay Cini nagyon kevés nyugdíjat kap! „Nem tudom, mi lesz…”

Beolvasott Magyar Péternek Zalatnay Cini! „Tisztelje jobban az édesanyákat!”