Vasárnap estére igazi sokkhatást tartogat az RTL Csillag Születik tehetségkutatója: a színpadra lép Galla Miklós, aki most is egészen sajátos módon szeretné meghódítani a fiatalabb nézőket. Bár ezúttal teljes öltözékben láthatjuk majd, a humorista bevallotta, szíve szerint foltos alsónadrágban jelent volna meg – méghozzá akár olyanon, amelyet már egy egész héten át hordott. – írta meg a Blikk.
Mint meséli, tinédzserkora óta kialakult benne egy szokatlan szokás: előszeretettel mutogatja a már megviselt, foltos alsónadrágjait. A műsor kedvéért most visszafogottabb lesz, de a kedvenc témája természetesen szóba került.
„Elsősorban azért jöttem el a műsorba, mert szeretnék ismertté válni a mai fiatalság körében, és azt remélem a szerepléstől, hogy a jövőben fellépési lehetőségeket is hoz majd magával. Olyan produkciót láthat tőlem a közönség, amelyet ezidáig még nem adtam elő élőben a tévéképernyőn, és annyit megsúghatok, hogy fergeteges lesz”
– mondta Galla Miklós, aki a zsűritől sem tart, sőt egyiküket kifejezetten kedveli.

A humorista szerint már-már természetes része a karakterének, hogy időről időre alsónadrágra vetkőzik a színpadon – méghozzá nem is akármilyenre.
„Az, hogy szeretem megmutatni a foltos alsónadrágomat, egy fétis, amely tizenéves koromra vezethető vissza. Apám harmadik feleségének volt két lánya, és én mindig kifordítva, a mosógép tetejére tettem az alsónadrágomat, hogy lássák a lányok és az apám felesége. Ők ezen nagyokat nevettek, én pedig élveztem, hogy figyelik, amit csinálok. Az egyik lánnyal, aki velem egykorú volt, sokszor csókolóztunk is – ő különösen szerette nézegetni a foltos alsóneműmet. Valahonnan innen ered ez a fétis, amely a mai napig végigkíséri az életemet”
– mesélte.
A vallomás azonban itt még nem ért véget: Galla szerint nem csupán megmutatni szereti a viseleteit, de hosszú időn át hordani is.
„A műsorban lesz rajtam ruha, de egyébként nagyon szeretem magamat megmutatni hiányos öltözékben, különösen foltos alsónadrágban. Akár egy hétig is képes vagyok ugyanazt az alsóneműt hordani, hogy kialakuljon rajta a folt, és eddig csak pozitív visszajelzést kaptam ezzel kapcsolatban: az emberek nevetnek, és szeretnének közös fotót készíteni velem. Nyáron voltam úgy vásárolni, hogy trikó és foltos alsónadrág volt rajtam – egyszerűen élvezem, hogy mindenki látja”
– mondta sajátos humorával.
A történet újra előkerült, Galla pedig ismét felidézte tinédzserkori élményeinek gyökerét:
„Az, hogy szeretem megmutatni a foltos alsónadrágomat, egy fétis, amely tizenéves koromra vezethető vissza… Valahonnan innen ered ez a fétis, amely a mai napig végigkíséri az életemet.”
A humorista tehát továbbra is vállalja különös szokásait, és úgy tűnik, nem is szeretne változtatni rajtuk – sőt, büszkén állítja, hogy az emberek kifejezetten imádják.

kiemelt kép. TV2



