A TV2 nagysikerű párkereső műsora, a Nagy Ő után gyökeresen megváltozott a győztes életének minden pillanata: a reflektorfény, a folyamatos figyelem és az egyre növekvő elvárások olyan helyzetek elé állították, amelyekre korábban egyáltalán nem volt felkészülve.
Nagy Ő Kriszta most kendőzetlen őszinteséggel mesélt a Borsnak arról, mi történt vele a tündérmesének tűnő finálé után – és arról is, milyen döbbenetes élmények érték azóta.
Kiss Kriszta az egész ország előtt nyerte el Stohl András szívét a A Nagy Ő fináléjában. Bár a kapcsolat a kamerák lekapcsolása után is folytatódott, a való élet egészen más kihívásokat tartogatott számukra. A kezdeti időszakot titokban kellett tartaniuk, ami egyszerre volt nehéz és értékes: ebben a csendes, elzárt időszakban tudtak igazán egymásra hangolódni.
Amint azonban nyilvánosságra került a kapcsolatuk, minden felgyorsult – és vele együtt a nyomás is.
„Volt ugye egy 4 hónapunk, ami kettesben zajlott most már ugye ez nincs így, ez a nehezebb. Most nagyon sok az elvárás. Eddig a mi tempónk tökéletes volt, minden úgy történt, ahogy mi akartuk. Most pedig nagyon sok az érdeklődés, például: volt egy bál András éppen a Nagy Duett-ben volt és az emberek nem tudták elfogadni, hogy nincs velem a bálon. Ez már nincs benne a konfortzónámban, ez a magyarázkodás. De a döntés nálam van.”
-mesélte a lapnak Kriszta.
A mindennapok része lett a kíváncsiskodás, az elvárások és az, hogy szinte minden lépésüket figyelik. Kriszta számára különösen nehéz, amikor egyedül kell helytállnia nyilvános eseményeken, miközben folyamatosan magyarázkodnia kell a párja távolléte miatt.

És mintha ez nem lenne elég, a rajongás néha egészen szélsőséges formát ölt. A fiatal nő elárulta: akadnak olyan udvarlók, akik semmilyen határt nem ismernek.
„Van különleges helyzet. Van egy 84 éves bácsi, férfi, aki valamilyen úton módon hozzáfért az elérhetőségemhez. Telefonon keresett sokat, már leszoktattam róla, de én lenyilatkoztam, hogy egy egyszerű vidéki lány vagyok, és emiatt kitalálta, hogy Vesepecsenyét készít nekem. Arra vár, hogy elmenjek hozzá ezt megenni. Egyem meg amúgy, nagy szeretettel vár, elkészíti az ételt, hívott már mindenhonnan… nagyon komolyan gondolja, de egyem meg én nem.”
A történet egyszerre meghökkentő és nyugtalanító: az idős férfi kitartóan próbál kapcsolatba lépni vele, és láthatóan teljesen beleélte magát a találkozás gondolatába. Kriszta azonban határozott határt húzott, és egyértelművé tette, hogy nem kér a kéretlen közeledésből.
Az eset jól mutatja: a hirtelen jött hírnév nemcsak csillogást és elismerést hoz, hanem olyan helyzeteket is, amelyekkel nagyon nehéz mit kezdeni.



