Úgy tűnik, ismét komoly válságba került Tóth Gabi és Tóth Vera kapcsolata. A két énekesnő között korábban is akadtak feszültségek, ám mostanra odáig fajult a helyzet, hogy információk szerint már nem is beszélnek egymással – írta a Bors.
Pedig évekkel ezelőtt egészen más volt a helyzet: a testvérpár szoros kapcsolatot ápolt, közösen léptek fel, és a nyilvánosság előtt is támogatták egymást. Mindketten a Megasztárnak köszönhetően váltak országosan ismertté. Vera 2004-ben megnyerte a tehetségkutatót, míg Gabi egy évvel később a harmadik helyen végzett.
A konfliktusok első látványos jelei 2012-ben jelentkeztek, amikor Gabi nyilvánosan bírálta nővére menedzserét, amiért szerinte akadályozta közös fellépéseiket. Vera akkor nem nyilatkozott részletesen, csupán arra kérte húgát, hogy törölje a bejegyzést.
Gabi házasságának vége
Később újabb nehéz időszak következett, amikor Gabi és Krausz Gábor házassága véget ért 2023-ban. Vera és férje, Pauli Zoltán mindkét féllel jó kapcsolatot ápoltak, és igyekeztek békítő szerepet vállalni.
Mi nem szítani akarjuk köztük a tüzet, hanem békíteni akarjuk őket. Nem úgy, hogy jöjjenek újra össze, hanem hogy a lehető legjobb barátságban teljen el az az idő, amíg a gyerekük felnő
– nyilatkozta az eset után Tóth Vera.
Gabi a Megasztárban, Vera kritikái…
A viszonyt tovább terhelte a Megasztár körüli vita is. Vera nyilvánosan kemény kritikát fogalmazott meg a műsorról, amelyben húga zsűritagként szerepelt. Ez Gabit különösen érzékenyen érintette.
Ha a testvéred azt nyilatkozná a Megasztár előtt, amikor kiderül, hogy te is zsűritag vagy, hogy szenny, és hulladék, akik benne vannak… akkor lehet, hogy te sem beszélnél vele…
– mondta a műsorban Gabi, reagálva Vera mondataira.
A politika törte meg a testvéri viszonyt?
Az idei évben a politika is újabb törésvonalat húzott a családban. Gabi régóta nyíltan vállalja politikai álláspontját, míg Vera a választások előtt fogalmazta meg saját nézeteit. Gabi legutóbbi videójában arról beszélt, hogy fájdalmasan érintette nővére szerepvállalása, hiszen Vera korábban óva intette Gabit, hogy bármilyen szinten belefolyjon a politikába, ennek ellenére most ő is hasonlóképp tett. Ugyanakkor elmondta, hogy a történtek ellenére továbbra is számíthat rá.
A jelek szerint a Tóth család ismét nehéz időszakot él át, és a két testvér kapcsolata most távolabb került egymástól, mint valaha.

kiemelt kép: TV2
Bárány Aurél ledózerolta az X-Faktor mentorát: „Ennyi erővel én is ülhetnék ott…”



