--°C

Mága Zoltán is megszólalt a Noár által kirobbantott NKA-botránnyal kapcsolatban!

Napok óta forr a hangulat a kulturális életben, miután Molnár Áron komoly állításokkal állt elő. A színész szerint a Nemzeti Kulturális Alapnál milliárdos összegek kerültek kiosztásra, méghozzá sok esetben egyedi kérelmek alapján, nem pedig klasszikus, nyílt pályázatokon.

Molnár több ismert nevet is bedobott: azt állítja, hogy a keretből jutott pénz Fásy Ádám lányának cégéhez, amely 101 millió forintot kapott, valamint szerinte egy Fásyhoz köthető vállalkozás is közel 89 millió forinthoz juthatott. Emellett egy frissen, 2026 februárjában alapított cég is komoly, 500 milliós támogatást zsebelhetett be, amely Földházi Balázs nevéhez köthető – írta a Blikk.

A vádakra Fásy Ádám gyorsan reagált: határozottan tagadta, hogy bármilyen állami pénzt kapott volna, és nyilvánosan bocsánatkérésre szólította fel Molnár Áront.

Közben a minisztérium sem maradt csendben, és részletes magyarázatot adott a támogatások működésére.

„A döntések egyedi kérelmek alapján, szakmai konzultációt követően születnek. Így a legutóbbi miniszteri keret döntései is ezen elvek mentén születtek meg, a kultúra teljességét szolgálva. Így ítéltek oda többek között a magyar–szerb kulturális évad programjaira több mint 300 millió forintot, a MÁV Szimfonikus Zenekar részére 210 milliót, a Budapesti Fesztivál Zenekar részére 174 milliót, valamint a Kaláka Együttes részére 100 millió forintot. Mága Zoltán és művésztársai támogatása kapcsán kiemelt szempont, hogy Mága Zoltán Liszt Ferenc-díjas és érdemes művész, akit világszerte megbecsülés övez. Koncertjei, koncertsorozatai évente több mint százezer résztvevőt érnek el személyesen, miközben milliónál is több a koncerteket más formában hallgatók vagy azok híréről hallók száma. Évadonként több száz fellépő művész, köztük Kossuth-díjas előadók és a Nemzet színészei gazdagítják a koncerteket, miközben az előadások megvalósítása is sok száz szakember megfeszített munkájának az eredménye.”

A történet tehát egyre több szereplőt és egyre nagyobb összegeket érint, miközben a felek teljesen mást állítanak. Az biztos, hogy ez az ügy még messze nem ért véget.

Mága Zoltán a Facebookon posztolt, amelyben világosan leírja álláspontját.

„Mi ad értelmet az életnek?

Ritkán szólalok meg ilyen formában, de most fontosnak érzem, hogy megosszam a gondolataimat.

Köszönöm, ha elolvassa, és ha úgy érzi, ossza meg másokkal is.

Zenész vagyok.

Négy évtizede állok színpadon.

Ez idő alatt megtanultam, hogy a zene nem csupán művészet, hanem felelősség is.

Felelősség az emberek, a közönség felé és mindazon értékek felé, amelyek összekötnek bennünket.

A zene akkor tölti be valódi küldetését, amikor nem megoszt, hanem összeköt,

nem elválaszt, hanem közösséget épít,

és képes erőt adni a legnehezebb időkben is.

Az elmúlt napok történései miatt fontosnak érzem, hogy megszólaljak.

Azért teszem meg, hogy méltó módon és tisztán lássuk mindazt, amit az elmúlt évtizedekben közösen létrehoztunk.

Egy koncert, egy előadás, egy produkció soha nem egyetlen ember teljesítménye.

Az elmúlt évek során egy olyan közös alkotói munka valósult meg, amelyben részt vett:

több száz kiváló szólista és zenész,

szimfonikus zenekarok, kamarazenekarok és cigányzenekarok,

több száz fős kórusok,

gyermek és felnőtt tánckarok,

valamint ezernyi műszaki és háttérszemélyzet.

Ez idő alatt több mint tízezer ember vett részt ezekben a produkciókban, és ugyanennyi ember számára tudtunk munkát és lehetőséget biztosítani.

Koncertjeinken százezrek vettek részt személyesen, és a televíziós közvetítéseknek köszönhetően további milliókhoz juthatott el a zenénk.

Pályafutásom során közel 100 országban képviselhettem a magyar zenei kultúrát.

A világ nagy színpadai mellett számomra ugyanolyan fontosak maradtak a templomok és azok a kis közösségek, ahol a zene valóban eléri az emberek szívét.

Mert a zene igazságos,

nem tesz különbséget ember és ember között.

Különösen most sokan kérdezik tőlem, hogy miből fedezem a karitatív tevékenységemet.

A legfontosabb a koncertek jegybevételei, hála Istennek a zenei pályafutásom sok támogatót állított magam mellé. Ha a jótékonysági koncertek ingyenesek és szponzorok sem állnak mögöttem, akkor saját forrásból fedezem a jótékonysági missziómat.

Pályafutásom során megtiszteltetés volt számomra, hogy világsztárok, közjogi méltóságok, államfők és egyházi vezetők előtt is megszólalhatott a hangszerem.

Különösen nagy büszkeséggel tölt el, hogy három pápának is játszhattam: XVI. Benedek, Ferenc és XIV. Leó pápa előtt.

Az elmúlt évtizedekben a jótékonyság számomra életformává vált, egy belső késztetésé, amely máig végigkíséri az utamat.

Ennek jegyében több, országokon átívelő jótékonysági koncertsorozatot indíthattam útjára és valósíthattam meg.

Három alkalommal teljesítettem a 100 templomi jótékonysági koncertsorozatot, amely ökumenikus küldetésként katolikus, református és evangélikus templomokban, valamint zsinagógákban valósult meg.

Ugyancsak megvalósult a Hangok és harangok,

a ‘Hegedűvel a világ körül’,

az ’50 év, 50 koncert’,

és jelenleg is zajlik a ‘Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország’ 100 állomásos jótékonysági koncertsorozat.

Az évek során több száz millió forint értékben sikerült támogatnunk bajba jutott embertársainkat, Magyarországon és határainkon túl egyaránt.

Segítséget nyújtottunk beteg gyermekeknek és családjaiknak, kórházaknak és gyermekosztályoknak, ahol számos alkalommal életmentő orvosi műszerek beszerzéséhez járulhattunk hozzá.

Támogattunk iskolákat, nevelőintézetekben élő fiatalokat és tehetséges gyermekeket, akik számára a lehetőség sokszor egy új élet kezdetét jelentette.

Kiemelt figyelmet fordítottunk a hátrányos helyzetű, roma és nem roma gyermekekre, valamint mindazokra a közösségekre, akiknek a mindennapokban a legnagyobb szükségük van a segítségre.

Különösen büszke vagyok arra, hogy a legutóbbi országjáró újévi koncertsorozatunk során januárban arénákban és sportcsarnokokban 25 jótékonysági koncertet adhattunk, és minden egyes állomáson az adott kórház gyermekosztályát támogattuk.

Ott voltunk akkor is, amikor a legnagyobb baj történt, természeti katasztrófák és tragédiák idején, amikor az összefogás nem lehetőség, hanem kötelesség volt.

A Budapesti Újévi Koncert az elmúlt közel két évtizedben nemcsak kulturális eseménnyé, hanem egy olyan közösségi erővé vált, amely évről évre emberek százezreit szólítja meg, és amely mögött egy egész közösség munkája áll.

Külön büszkeség számomra, hogy Amerika egyik legnagyobb közszolgálati televíziós hálózata, a PBS több alkalommal önálló műsort készített koncertjeinkből, amelyek révén több tízmillió néző ismerhette meg Magyarországot és a magyar zenei kultúrát az Egyesült Államokban és Kanadában.

Ezzel a szellemiséggel szervezzük meg évről évre a Hála és Tisztelet koncertet is, ahol pedagógusokat, egészségügyi dolgozókat, a rendvédelmi szervek tagjait, a szociális intézmények munkatársait és a nevelőintézetekben dolgozó szakembereket látunk vendégül.

Ők azok, akik nap mint nap csendben, mégis rendkívüli odaadással végzik munkájukat.

Ők az igazi hétköznapi hősök.

Hálával és tisztelettel gondolok mindazokra a kivételes művészekre, akikkel együtt dolgozhattam, így többek között:

Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula, Cserhalmi György, Molnár Piroska, Psota Irén, Udvaros Dorottya, Koltai Róbert, Jordán Tamás, Koncz Gábor, Hegedűs D. Géza, Haumann Péter, Tordy Géza, Szacsvay László,

valamint világhírű operaénekesek, énekesek és zeneművészek: Rost Andrea, Sümegi Eszter, Komlósi Ildikó, Aida Garifullina, Molnár Levente, Ramón Vargas,

valamint David Foster, Shlomo Mintz, Zakhar Bron, Szakcsi Lakatos Béla, Szenthelyi Miklós, Vásáry Tamás, Bródy János, Balázs Fecó, Bangó Margit, Horváth Charlie és Molnár Ferenc Caramel.

Az elmúlt időszak megerősített abban, hogy az értékek nem változnak,

végső soron nem az számít, ki mit mond, hanem az, hogy ki mit teszünk.

Én ezt az utat választottam.

És ezt az utat folytatom tovább.

Mert a zene, ha szívből szól, képes összekötni, felemelni és reményt adni.

Barátsággal:

Mága Zoltán”

kiemelt kép: MTVA

Titokban szakíthattak? Egyre több jel utal Lakatos Márk válására