Hosszú bejegyzésben reagált vasárnap Magyar Péter az elmúlt napokban a TISZA-kormányt ért kritikákra. A miniszterelnök elsősorban a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal körül kialakult vitára tért ki, és világossá tette: a kormány nem kíván meghátrálni egy-egy népszerűtlen személyi döntés miatt.
Magyar szerint büszkék lehetnek a kormányzás első 110 napjára. A kabinet eredményei között említette az uniós források hazahozatalát, a költségvetési helyzet javítását, a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást, egyes áfacsökkentéseket, valamint a visszaszerzett állami vagyont.
A bejegyzés központi témája azonban az új vagyonvisszaszerzési hivatal és annak vezetése volt. Magyar szerint az intézmény létrehozása a kormány egyik legfontosabb vállalásának teljesítése:
„Száztíz nappal a kormányváltás után Magyarországnak van Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatala. sokan azt mondták, hogy ez lehetetlen. Azt mondták, ehhez évek kellenek. Hogy nem lesz hozzá kétharmad. Hogy nem lesz hozzá politikai akarat. Hogy az érintettek majd megakadályozzák. Hogy egy ilyen intézményt Magyarországon egyszerűen nem lehet létrehozni. De mi megcsináltuk!”

Magyar Péter: nem lehet minden személyi kérdésben a közvéleményre hagyatkozni
A miniszterelnök arra a kritikára is válaszolt, hogy miért nem kérik ki közvetlenül az emberek véleményét minden fontos kinevezés előtt. Szerinte az ilyen döntések felelőssége éppen azokat terheli, akik felhatalmazást kaptak azok meghozatalára.
„Ha mindig a közvélemény döntene kinevezésekről, jogszabályokról, költségvetésről, adókról, akkor az ország kormányozhatatlanná válna. Tudomásul kell venni mindenkinek (nekünk is), hogy nem mindig a legnépszerűbb döntés a jó döntés.”
Magyar azt is hangsúlyozta, hogy a TISZA politikusai akkor is vállalják döntéseiket, ha azok adott pillanatban nem találkoznak általános támogatással.
„Lehet ezért minket kritizálni, lehet velünk egyet nem érteni, de a mi lelkiismeretünk tiszta.”
-írta a miniszterelnök, aki visszautasította a hivatal körül megjelent vádakat és összeesküvés-elméleteket is, amelyekből állítása szerint „semmi nem igaz”. Úgy véli, politikai érdekek is állnak az intézmény hitelességének megkérdőjelezése mögött.
A poszt végén egyértelművé tette: a kormány a kritikák ellenére sem változtat irányt.
„Természetesen ha valaki a 110 napos kormányzásunk eredményei mellett egy neki nem tetsző személyi döntés miatt eltávolodik a TISZA-tól, ehhez is szíve joga van. Mi viszont semmilyen nyomásra nem fogunk engedni sem az eskünkből, sem a vállalásainkból.”
Magyar Péter végül közölte, hogy részéről lezártnak tekinti a vitát, és a kormány folytatja a munkát.
kiemelt kép: MTI
EZ IS ÉRDEKES!
Márki-Zay Péter ismét nekiment a Tiszának – egyetlen mondattal üzent



