--°C

Berki Krisztián ismerőse vallott: A médiában már hallottam róla, de nem az alapján ítéltem meg

A celeb gyermekeinek úszásoktatója elmondta, hogy szerdán még találkozott vele, mikor Berki a lányát vitte babaúszásra, még megölelték egymást, pénteken pedig Mazsi húgától megtudta, hogy leállt a szíve.

„A médiából már hallottam róla, de nem az alapján ítéltem meg. Elsősorban apaként ismertem meg” – idézte fel az edző.

Szerinte Berki Krisztián „kevés embert engedett közel magához, sokszor egóból akarta elérni, hogy szeressék. Mindenben első akart lenni” – írta meg a Blikk.

Az úszásoktató Mazsiról elmondta: „neki most a kislánya ad erőt.”

„Nagyon szomorú, le van fogyva, az energiái teljesen kizárnak mindenkit. Nagyon szerette Krisztiánt, jól tudta kezelni a szeretetéhségét. Ha vitáztak, sokszor közvetítettem köztük. Krisztián mindig azt mondogatta: Csilla néni, mondd meg a feleségemnek, hogy szeretem!” – emlékezett vissza.

Berki Krisztiánt minden ismerőse érzékeny emberként ismerte (Fotó: NSO)

ATV

kiemelt kép: Blikk