Nyilvánosságra került az a lista, amelyet a fellépők minden bizonnyal titokban szerettek volna tartani. Ebből ugyanis kiderül, hogy a legnépszerűbb magyar mulatós sztárok mennyit is keresnek egy-egy haknival.
Hatalmas rajongótábora van itthon a mulatós zenének, így nem ritka, hogy egy-egy népszerűbb előadónak hónapokra előre betelik a naptára. A rengeteg felkérés miatt egy napra akár több haknit is leszerveznek, ami pedig azt jelenti, hogy egy hétvége alatt akár több millió forintot is megkereshetnek a zenészek és énekesek.
A listából kiderül, hogy a legnépszerűbb formáció több mint egymillió forintot is elkér egy koncertért, de egy negyven-ötvenperces show akár 500 ezer forintba is fájhat a szervezőknek.
A lista szerint jelenleg a 3+2 nevű együttes kéri fellépéseiért a legmagasabb összeget, 1 millió 265 ezer forintot, ám ezért egy látványos, másfél óra hosszú koncertet adnak. Őket követi a Fásy Mulató – Mesterhármas, akik szintén 90 percen át szórakoztatják a közönséget 794 ezer forintot bezsebelve a színpadra lépésért. A dobogó legalsó fokára a mulatós zene királya, Galambos Lajcsi állhat fel, aki egy negyvenperces koncerttel több mint félmillió forintot keres.
Fontos megjegyezni, hogy ezek az összegek nem kizárólag az előadóké, hiszen a bevétel nagy részét visszaforgatják a produkció népszerűsítésébe, és a reklám, a videóklipek, valamint a stúdiómunka is sokba kerül. Nem beszélve arról, hogy a stábot is ki kell fizetnie a fellépőknek.
- 3 + 2 (90 perc): 1.265.000 Ft
- Fásy Mulató – Meterhármas (90 perc): 794.000 Ft
- Galambos Lajcsi és zenekara (60 perc) 550.000 Ft
- Tilinger Attila (40 perc) 550.000 Ft
- Bangó Margit (45 perc): 518.000 Ft
- Bódi Guszti és Bódi Margó (40 perc) 506.000 Ft
- Kaczor Feri (40 perc): 414.000 Ft
- Dupla KáVé és Köteles Cindy (40 perc): 403.000 Ft
- Kis Grófo (35 perc): 403.000 Ft
- Nótár Mary (40 perc): 403.000 Ft
- Jolly (40 perc): 362.000 Ft
- A Jó Laci Betyár (50 perc): 346.000 Ft
- Balázs Pali (40 perc): 346.000 Ft
- Suzy (40 perc): 300.000 Ft
kiemelt kép: Pixnio



