--°C

Csillag születik: VV Robi zenei karriert épít magának! – fotó

VV Robi, vagyis polgári nevén Ollári Róbert gyermekkori álmát valósítja meg azzal, hogy a zenei pályára lép.

A Való Világ 10. szériájának ezüstérmese meglovagolva a műsorban szerzett népszerűséget jobb később, mint soha alapon rálép a rögös útra, amelyről mindig is álmodott.

A közöségi oldalán tudatta rajongóival és követőivel a jó hírt.

Igen, felvettük az első dalom! 
Bár mindez múlthét kedden megtörtént, de azóta is bennem van a tuning! Még kicsit odébb van amikor kikerül, de egy olyan régi dédelgetett álmom ez, amit sosem hittem, hogy megvalósul! 

-írta a valóságshow – sztár, aki leírta azt is, hogy gyermekkori sérelmei miatt mások előtt énekelni nehezebb volt, mint egy coming out. 

Tök őszinte leszek: értek sérelmek a zenével kapcsolatban már egész kisgyerekként…így nekem mások előtt énekelni nehezebb volt,mint egy comingout! Viszont mostmár megvan, és olyan érzéssel tölt el, amire azt mondom: végre önmagam lehetek!  Nem tudok elég hálás lenni Nemazalánynak és Mihály Katalinnak azért, hogy segített ezt megélni! Pedig még a végeredmény odébb van!

-írta Robi, akinek a poszt szerint a pályáját Nemazalány és Mihály Katalin segítik.

Kíváncsian várjuk az eredményt! 

Nem Robi az első a tizedik szériából, aki zenei karriert szeretne…

Ollári Robi villabéli társa VV Merci „Cedes” néven indult be G.w.M. hathatós közreműködésével.

Tavaly júniusban elkészítették a „Tedd be” című dal klipjét, amely napjainkban 2,8 milliós nézettségnél jár – valljuk meg, ez nem rossz teljesítmény, még akkor sem, ha mindez valószínűleg nagyban tulajdonítható a sztár rapper közreműködésének. Ezt követte szeptemberben a „Leszarom” című eposz, amely lényegesen kisebb nézettséget produkált, a mai napon épp valamivel több, mint 300.000 kattintással „büszkélkedhet” Cedes zenei karrierjéről azóta nem sokat hallottunk. 

kiemelt kép: RTL Sajtóklub