A Város vs Vidék pénteki adásában a Zámbó család tagjai mérték össze tudásukat és ügyességüket Balázs Pali csapatával.
Talán a nézőknek furcsa lehet, hogy Krisztiánt és Zsuzsikát együtt látják azután, hogy két hónappal ezelőtt bejelentették a szakításukat. Úgy tudni, a forgatások idején már nem alkottak egy párt, azonban a köztük lévő kapocs olyan erős, hogy továbbra is egymás életének részei maradtak barátokként.
Nemrégiben felröppent a hír, hogy talán újra egymásra találtak, ám csupán egy külföldi fellépés miatt töltöttek együtt egy kis időt. Zsuzsika pár hete a Mokkában azt nyilatkozta, továbbra is jó a kapcsolatuk Krisztiánnal, s hozzátette, jelenleg mindketten a saját életüket élik. Sodródnak az árral és majd kiderül, hogyan alakul a sorsuk.

Zámbó Árpy ezzel kapcsolatban lapunknak elmondta, hogy személy szerint sosem szólt bele kettejük kapcsolatába és ezen a továbbiakban sem szeretne változtatni.
– Tanácsokat adtam Krisztiánnak, de eddig se szóltam bele a dolgaiba. Úgy vagyok vele, hogy mindenki a maga életének a kovácsa, csak ő tud változtatni azon, senki más. A szakítást, a boldogtalanságot és boldogságot mindenkinek magának kell megélnie.
Remélem, megtalálja, kívánom neki, hogy legyen olyan élete, amilyet ő akar. Én szorítok nekik
– zárta a gondolatait Árpy.
kiemelt kép:



