☀ --°C

Itt a nagy bejelentés Hódi Pamelától! Már tervben van a következő! – videó

Hódi Pamela és Tóth Bence kapcsolata semmiképp nem mondható zökkenőmentesnek. Először le is mondták az esküvőjüket, szétmentek, majd mégis megtartották a ceremóniát, összekötötték életüket, majd első közös kislányuk is megszületett.

Azonban egyáltalán nem titkolják, hogy újra kimondanák egymásnak az igent, ezúttal már teljesen más körülmények között.

A Blikknek elmondták, szeretnék újra megerősíteni a házasságukat az ötödik évfordulójukon. Az egyik indok, hogy akkor már kislányuk is nagyobb lesz, a másik pedig, hogy az első lagzin nem minden úgy alakult, ahogy szerették volna: a modell terhes volt, a menyasszonytánc is elmaradt, és sok vendéget sem tudtak fogadni, a koronavírus közepette.

(blikk.hu)

kiemelt kép: Instagram

EZ IS ÉRDEKES!

Reagált Herceg Erika a róla kiszivárgott pucér képekre: „A karrierem indította be”