--°C

Peter Srámek: „Én Srámek vagyok és nem szeretnék Zámbó Jimmy lenni!” – videó

A népszerű fiatal énekes Peter Srámek furcsa földöntúli kötelékben él a 21 éve elhunyt Királlyal, Zámbó Jimmyvel, hiszen sosem tudja elkerülni a hozzá való hasonlítást annak ellenére, hogy sosem tanulta sem a mozdulatait, sem az énekstílust. Mindez egyszerűen csak belülről jön a fiatal énekesnek.

Peter köztudottan JImmy dalain nőtt fel és nem titkoltan rajongójaként példaképként tekint rá azóta is.

-Zámbó Jimmy nálam mindig az elsőszámú ikon marad, száz évben születik egy olyan tehetségű énekes, mint ő – mondta lapunknak az énekes, aki arról is beszélt, hogy az elhunyt énekes örök példaképe lesz, azonban nem örül annak, ha a Király koppintásának tartják egyes fórumokon.

A Király 21 éve nincs köztünk (Fotó: RTL)

-Jimmy igazi példakép lehet bármely énekes számára, a kitartás, a színpadi alázat és a szorgalom mellett megvolt neki az a karizmatikus megjelenése, amely végül feltette a koronát a fejére. Nem olvasok kommenteket, de a barátaim, ismerőseim szokták momndani, hogy koppintásnak hívnak. Ez egyrészt szintén nem degradáló számomra – miért is lenne az – azonban nem ígaz.

Én Peter Srámek vagyok és nem akarok Zámbó Jimmy lenni.

A saját dalaimmal érvényesülök, emellett pedig példaképem munkásságát, emlékét  is méltón próbálom ápolni. Talán ezért is kaptam meg kétszer is a Zámbó Jimmy emlékdíjat – folytatta az énekes, aki minden évben gyertyát gyújt és a néhai énekes kedvenc virágával, egy szál sárga rózsával tiszteleg a temetőben az emléke előtt.

-Minden évben kimegyek a temetőbe hozzá is, az elhunyt szeretteim után tegnap meglátogattam Jimmyt is. Igyekszem délután menni hozzá, mert tudom este zarándokhely a sírja, így ezt a tömeget próbálom kerülni – árulta el Peter.

A fiatal énekes idén is tiszteletét tette a Király síremlékénél (Fotó: Reflektoronline)
HALLGASD MEG ITT PETER SRAMEK EGYIK SAJÁT SLÁGERÉT!

kiemelt kép: MTVA / YouTube

EZ IS ÉRDEKES!

Kísérteties! Hangja és megjelenése megszólalásig hasonlít, most a Király autója is Srámekhez került! – videó