Megtörte a csendet Tóth Andi. Az énekesnő kivételt tett a Borssal és reagált arra a drogbotrányra, amelynek elsőszámú célpontjává vált az elmúlt bő egy hétben.
A rajongók reakciót vártak, mégsem kaptak. A botrányba szintén belekevert Lil G videóban akadt ki, míg Andi egy szót sem szólt, csak dolgozott és élte az életét. Mindeközben naponta ekézték, sokszor durván a lapok és a különböző fórumokon a rajongók és kevésbé rajongók.
Ez akkor tetőzött, amikor a hétvégi Dancing with The Stars legutóbbi évadának dobogósaival kapcsolatban bejelentették, hogy újra színpadra állnak, azonban Andi neve nem volt a felsorolásban. Ekkor jött aztán az igazi kommentcunami…
– Nyilvánvaló, hogy ha nem tudok elmenni, akkor egyből mindenki arra gondol, hogy „már megint mit csinált Tóth Andi”… Hát elmondom. Forgatok. Reggel 5-től estig bent vagyok a stúdióban és dolgozom – kezdte a Borsnak az énekesnő, aki elmondta, nem kell aggódni, látják majd még táncolni.
Nagyon dühös voltam, amikor kiderült, hogy nem tudok menni ezen a hétvégén, de a döntőben esküszöm, olyat fogok táncolni Andrei-jel, hogy mindenkinek keresztbe áll tőle a szeme.
De félreértés ne essék. Nem azért megyek vissza, hogy másoknak megmutassam, mi van velem. Csakis magam miatt. Imádom ezt a műsort, a zenét, a táncot. Egyedül ezek motiválnak, a gyűlölködés nem, azt úgyis kapom, bármit is csináljak – nyilatkozta a Borsnak Tóth Andi higgadtan, aki tudja, hogy mindig lesznek olyanok, akiknek nem fog tetszeni amit csinál, legyen az bármennyire jó is.

Bármit csinálok, az nem jó. De kérdem én… miért követnek ennyien és miért érdeklek ennyi embert, ha utálnak? Kicsit visszás, nem?
Úgy gondolom, hogy jelenleg én vagyok a legmegosztóbb ebben az országban, pedig nem tudom, hogy mivel érdemeltem ezt ki.
Élem az életemet. Kiderült, hogy nem megyek ezen a hétvégén a Dancingre, és egyből már arra gondoltak, hogy biztosan a rendőrségen ülök. Nonszensz. Azzal indokolják, hogy nem posztolok semmit az Instára. Hát dolgozom… mit várnak még tőlem? Legközelebb tegyem ki a munkabeosztásomat is? Nevetségesnek tartom ezt a hozzáállást – nevetett Andi, aki mindenesetre elárulta, hogy vannak pillanatok, amikor őt is rossz időpontban tudják elkapni a negatív vélemények.
kiemelt kép: TV2
EZ IS ÉRDEKES!
Olyan rövid szoknyát vett fel Rubint Réka, hogy ennél rövidebb már csak a semmi lett volna! – Fotó



