Az utolsó olimpiai felkészülését elkezdő, kajakos Csipes Tamara jövőre, Párizsban is szeretne dobogóra állni egyesben, csakúgy, mint 2021-ben, Tokióban, ahol ezüstérmes lett ebben a számban – írta az MTI.
A Budapesti Honvéd 34 éves, világ- és Európa-bajnok versenyzője jelenleg a téli alapozást végzi, s ahogy az M4 Sportnak adott interjúban elmondta: már az idei szezont is „libikókaként” élte meg, jövőre pedig még ennél is nehezebb idényre számít.
„Az olimpia éve egyébként is mindig sokkal stresszesebb mentálisan, mindenki megőrül. Ez nem hiányzik, mert én szeretek nyugalomban készülni, úgy, hogy csak magamra fókuszálok, s ezt a harmóniát nehéz megtalálnom”
– fogalmazott, hozzátéve, hogy az edzések mellett most éppen iskolakeresésben van a kislányával, de bízik benne, hogy túllendül a nehézségeken és a márciusi, dél-afrikai edzőtáborba már úgy tudnak majd elutazni, hogy minden rendben van körülöttük. Csipes Tamara elárulta, az egyesre koncentrál, szeretne ebben a számban (is) kijutni Párizsba, nemcsak csapathajóban. A párossal kapcsolatban azt mondta, több lehetőség is van, idén Gazsó Alida Dórával versenyzett, de a két év után visszatérő Kozák Danutával is szívesen összeülne, ahogy fogalmazott, mindkét egységben „lenne potenciál”.
„Tehát még semmi sem biztos, csak az, hogy egy kicsit nagyobb hangsúlyt fogunk a csapatra helyezni”
– mondta, visszautalva a négyes csalódást keltő hetedik helyére az augusztusi, duisburgi világbajnokságon.
„A mi sportágunk azért is különleges, mert itt egy csapat más, mint a csapatsportok többségében. Itt nagyon nehéz kiszűrni a hibát, nüanszokon múlik minden”
– nyilatkozott, hangsúlyozva hogy szerinte nem az elvégzett munkával volt idén gond, hanem a felkészülés mentális részével, a csapategységgel.
„Most arrafelé indultunk el, a szövetség javaslatára is, hogy több közös edzés lesz, remélhetőleg ez megoldja a mentális blokkok kérdését is. Én bizakodó vagyok”
– fogalmazott.
(via MTI)
kiemelt kép: TV2



