--°C

Mi történhetett? A fiatalok elsőszámú véleményvezére, Whisperton törölte magát az Instagramról!

Több, mint egymillió rajongó követi a Tiktokon, a YouTube-on többszázezren iratkoztak fel a csatornájára és az Instagramon is negyedmillió rajongója van a fiatalok kedvenc véleményvezérének, Whispertonnak.

Coming outolt az egyik legsikeresebb magyar TikTok-sztár

Vagyis csak volt, merthogy a negyedmilliós követőtáborral bíró Instagram oldala egyik pillanatról a másikra eltűnt. Többen úgy vélik, hogy a politikai szerepvállalása miatt rázúduló gyűlöletcunami miatt, (nemrég egy kormányközeli rendezvényen nyilvánult meg az influenszer – szerk.)mások úgy vélik, hogy ez csak egy reklámfogás, hogy minél többen figyeljenek rá. A valósághoz közel állhat az is, hogy nemrég eljárást indított ellene a Gazdasági Versenyhivatal, azonban a tényszerű okot csak maga Whisperton tudja. A rajongók mindenesetre véleményt nyilvánítanak.

„Reggel még fent volt minden… vajon ez az influesemény miatt rázúduló utálat miatt lehet?”

-tette fel a kérdést az egyik rajongó, míg egy másik épp az ellenkezőjét gondolja ennek.

„Ez már bevett dolog a celebeknél. Törölnek mindent pár hétre, eltűnnek, gerjesztik a feszültséget, majd egyszer csak minden visszaáll a régibe. Lehet, hogy csak valami nagy dobásra készül”

– idézte a Blikk a követőt. Hogy mi az igazság, az valószínűleg hamarosan kiderül…

kiemelt kép: Instagram

Nagy az öröm! A fiatalok kedvenc véleményvezérének 1 millió követője lett