Az elmúlt időszakban kevesebb közös poszt jelent meg a közösségi médiában Mikes Annáról és Krausz Gáborról. A sztárpár az Ázsia Expressz forgatása után Szicíliában nyaralt, azonban a rajongók aggódni kezdtek a rohamosan csökkenő posztok miatt.
A fotón nem sok minden takarja Mikes Anna testét. Mit szól ehhez Krausz Gábor? – FOTÓ
A legtöbb fórumon már szakításról beszéltek, így most eljött az ideje, hogy az álompár pontot tegyen a találgatások végére.
„Egyikünk sem lóg folyamatosan a közösségi médián, nem szeretnénk a virtuális világban élni az életünket. A különböző műsorok kapcsán közzétettünk tartalmakat, de azóta próbáltunk valóban egymásra figyelni és inkább kiélvezni minden percet, amit együtt töltünk.
Próbáltuk a boldogságunkat magunknak megtartani. És tisztában vagyunk azzal is, hogy általában mi az emberek véleménye: ha túl sokat posztolunk, az a baj, mert közzétesszük a magánéletünket, ha meg keveset, akkor azt mondják, hogy már nem is vagyunk együtt. Őszintén szólva, mi senkinek nem akarunk megfelelni.
Arról nem is beszélve, hogy sok időt töltünk Hannival, és róla csak kivételes alkalommal mutatunk bármit is. Ha van tartalmas, valódi mondanivalónk, azt szívesen megosztjuk, de a magánszféránkat szeretnénk megtartani magunknak. Együtt vagyunk, békében, boldogságban. Élvezzük a nyaralást, amit már mindketten nagyon vártunk. Miközben a bulvárlapok összehordtak mindenféle légből kapott butaságot, addig mi egyetértésben, szeretetben, vidáman nyaraltunk Annával, édes kettesben. Ha bármi változik, biztosan jelezni fogjuk.”
-mondta Anna és Gábor a hot! magazinnak.
kiemelt kép: TV2
Fotón Krausz Gábor hatalmas változása! Mikes Anna mellett kivirult a sztárséf



