A nyári hónapokat és a meleg éjszakákat már magunk mögött hagytuk ugyan, de sosem árt ha időben felkészülünk a következő szezonra is.
Mivel a forróság idején a szellőzés és a szúnyogok elleni védelem egyaránt fontos, az ehhez megfelelő kiegészítő beszerzése mindig aktuális.
Stabil védelem
A nyáresték alapvetően kifejezetten kellemesek tudnak lenni, hiszen a naplemente utáni enyhülő forróság és a hűvösebb levegő komfortosabb környezetet teremt. Ez a lakóhelyiségek szempontjából is fontos, hiszen a nyár végére ezek is képesek lehetnek nagy mértékben felmelegedni, az éjszakai szellőztetés pedig remek módszer arra, hogy valamelyest javítsunk az odabent uralkodó hőmérsékleten. Igen ám, de ha nem védekezünk megfelelően, a külvilág apró lakói is bejuthatnak.
A nyári éjszakák egyik gyakori megkeserítője pedig nem más, mint a szúnyog, melynek nem csak a csípése kellemetlen, de magas frekvenciájú zümmögése is belerondíthat a nyugodt pihenésbe. A szellőztetés ugyanakkor egész évben fontos és a szúnyogokon kívül akár más más rovarokkal is számolhatunk, így nem árt ha kiépítünk egy stabil védelmi vonalat, amely segít megoldani a kérdést. A Roto tetőablak szúnyogháló termékskálája például ebben segíthet.
A tetőterek biztosítása
A szúnyoghálók természetesen bármilyen típusú nyílászáróra telepíthetők és mindenhol hasznos védelmet nyújtanak, a tetőterek esetében azonban talán még fontosabb szerepük van. Mivel ezek a helyiségek a hőszigetelés szempontjából is speciális esetnek mondhatók, a megfelelő szellőzés gyakorlatilag nélkülözhetetlen. A tetőablak szúnyogháló pedig úgy teszi lehetővé ezt, hogy közben a külvilág hívatlan vendégei ellen is hatékony védelmet nyújt.
A tetőablakok különböző kiegészítői, mint a fényvédő roló vagy a belső hővédő roló önmagukban is képesek tovább növelni a lakók komfortját, ám a tetőablak szúnyogháló a természet egy másik részével szemben képes hatékony és szinte észrevehetetlen védelmet nyújtani. Bár a szúnyogszezon vélhetően már mögöttünk van, érdemes lehet még idén cselekedni és beszerezni a megfelelő tetőablak szúnyoghálót, hogy jövő nyáron már ez se jelentsen problémát.
Flexibilis védőháló
A tetőablak szúnyogháló telepítési lehetőségei különbözőek lehetnek és eleve mutatnak némi eltérést a hagyományos nyílászárókra szerelhető modellekhez képest. A tetőtéri ablakok eleve speciális terméknek mondhatók, hiszen kifejezetten arra lettek tervezve, hogy ezekben a helyiségekben biztosítsák a megfelelő hőszigetelést és szellőzést egyetlen kiegészítőben. A tetőablak szúnyoghálók pedig értelemszerűen ehhez a konstrukcióhoz alkalmazkodnak.
A legnépszerűbb megoldások közé a rolószerűen működő szúnyoghálók tartoznak, hiszen ezek bármikor fel- és lehúzhatók, így adott esetben még annyira sem zavarják a kilátást, mint egyébként tennék. Ha pedig szükség van rájuk, akkor egyetlen mozdulattal üzembe helyezhetők, hogy lényegében áthatolhtatlan védelmet nyújtsanak a szúnyogok és más bogarak, kártevők ellen. Nem érdemes tehát halogatni a döntést, hiszen egy ilyen kiegészítő is sokat adhat hozzá a komfortérzethez.

kiemelt kép: rototetoablak.hu



