--°C

Dráma! Kőgazdag Mettát évekig nem ismerte el az apja saját gyermekének!

Bár a tévéképernyőn mindig magabiztosnak és gondtalannak tűnik, a csillogó felszín mögött súlyos családi drámák húzódnak. Dulin Metta, az Ázsia Expressz és a Kőgazdag Fiatalok sztárja most először beszélt ilyen részletességgel arról, hogy gyermekkora minden volt, csak éppen tündérmese nem.

A luxus és a jólét ellenére Dulin Metta élete egyáltalán nem indult egyszerűen. A TV2 műsorának szereplője megrázó őszinteséggel vallott arról, hogy édesapja kezdetben még a vérségi köteléket is tagadta, ami mély sebet ejtett a lelkén.

„Hároméves koromig nem az édesapám vezetéknevét viseltem, mert csak DNS-tesztek és pereskedés után ismerte el, hogy a gyereke vagyok”

– emlékezett vissza a fájdalmas kezdetekre Metta. Ez a 3 évnyi hiány nemcsak a gyermeki lelkét törte meg, de véleménye szerint az apai kötődést is ellehetetlenítette.

EZ IS ÉRDEKES!

Kőgazdag Metta: „A napszemüvegem annyiba kerül, mint másnak a havi fizetése”

Miközben neki a bizonytalanság jutott, hét évvel fiatalabb öccse már egészen más körülmények közé született. A sztár szerint édesapja látványosan kivételezett a fiúval, ami folyamatos feszültséget szült a családban.

A testvérem viszont már úgymond egy „normális” helyzetbe született bele, tehát ő egy tervezett gyerek volt, és az édesapám a nulladik perctől jelen volt az életében. Ráadásul fiúgyerek volt, így teljesen másképp élte meg vele az apaságot, mint velem

– magyarázta Metta a Borsnak. A kapcsolatuk máig hűvös: évente mindössze egyszer beszélnek, ami édesanyjuk számára különösen fájdalmas. A nehéz, bántalmazó légkört Metta szerint az édesanyja ellensúlyozta, aki biztonságot és szeretetet adott neki. A múlt feldolgozásához azonban szakember segítségére is szüksége volt, főként édesapja halála után, ami több mint tíz évvel ezelőtt történt.

Szerintem egyáltalán nem ciki, de pszichológus segítségét is kértem, hogy helyre tudjam tenni magamban ezt az egészet. Több mint tíz éve halt meg az édesapám, így volt időm feldolgozni

– vallotta be, hozzátéve, hogy ma már képes nyugodtan beszélni a történtekről.

A lelki munka után az életében a rend és a tisztaság is kiemelt szerepet kapott. Bár az ünnepeket nem tartja, a tavasz számára a nagytakarítás időszaka. Tihanyi otthonában ilyenkor alapos rendrakásba kezd.

„Ilyenkor óriási nagytakarítást szoktam tartani: szövettisztítóval tisztítom a kanapét, az ágyat, mindent, tehát egy nagyon alapos takarítást végzek” – mesélte.

Úgy tűnik, Dulin Metta hosszú és fájdalmas út után végre megtalálta a belső egyensúlyt – és ma már úgy látja: a múlt sebei végül erősebbé tették.

kiemelt kép: TV2

A Nagy Ő szereplője elmondta, hogy a centik neki fontosabbak, mint a milliárdok – fotó