Két mérkőzéssel folytatódott vasárnap az OTP Bank Liga 6. fordulója.
A címvédő ETO Kisvárdán nem tudta megszerezni a három pontot, a Ferencváros viszont néhány nappal a Trabzonspor 4–0-s kiütése után az NB I listavezetőjének otthonában is győzni tudott.
Kisvárda–ETO: maradt a címvédő veretlensége
A délutáni találkozón a Győr szerzett vezetést. A 17. percben egy szögletet követően Popovics még védeni tudott, a kipattanóra azonban Njie érkezett, és közelről a léc alá lőtt.
A Kisvárda válaszára nem kellett sokáig várni. A sérült Radmanovac helyére már a mérkőzés elején beálló Lippai Tibor a 30. percben egy szöglet után egyenlített, ráadásul ez volt pályafutása első NB I-es találata.
A fordulás után a hazaiak kerültek fölénybe, és több komoly lehetőségük is volt. Soltész, Matanovic és Melnik előtt egyaránt adódott gólszerzési esély, az ETO azonban átvészelte a kisvárdai rohamokat.
Újabb találat már nem született, így Kisvárda–ETO 1–1 lett a végeredmény. A címvédő győriek ezzel továbbra is veretlenek a bajnokságban.
A Fradi az éllovas otthonából vitte el a három pontot
Este már Felcsútra figyelt a mezőny, ahol az addigi listavezető Puskás Akadémia fogadta a Ferencvárost.
Az első félidő nem hozott gólt, a szünet után azonban néhány perc alatt felpörgött a mérkőzés. Kristoffer Zachariassen az 54. percben Daniel Arzani beadását fejelte a kapuba, megszerezve a vezetést a Fradinak.
A Puskás Akadémia gyorsan válaszolt. Dibusz Dénes rosszul mozdult ki egy beadásra, a lecsorgó labdát pedig Georgi Harutjunjan juttatta a hálóba az 59. percben.
Az 1–1 azonban mindössze néhány percig maradt az eredményjelzőn.
A Ferencváros újabb támadásánál Bamidele Yusuf tört előre a jobb oldalon, középre adott labdájára pedig Lisztes Krisztián érkezett, aki bevetődve megszerezte a zöld-fehérek második gólját.

Tizenegyest is hibázott a Ferencváros
A Fradi a 78. percben lezárhatta volna a találkozót. Nagy Zsolt szabálytalansága után büntetőt kapott a vendégcsapat, Raemaekers tizenegyesét azonban a mindössze 19 éves Lehoczki kivédte.
A kihagyott büntető majdnem sokba került. A hajrában Colley betalált, és úgy tűnt, a Puskás Akadémia 2–2-re menti a találkozót. A videózás után azonban kiderült, hogy a gólpasszt adó Soisalo lesen állt, ezért a találatot érvénytelenítették.
Maradt tehát az 1–2, így a Ferencváros a csütörtöki, Trabzonspor elleni Európa Liga-siker után az NB I-ben is komoly skalpot szerzett: idegenben győzte le a listavezető Puskás Akadémiát. A Fradi ráadásul két elhalasztott találkozója miatt még csak negyedik bajnokiját játszotta.
Vasárnapi eredmények:
Kisvárda–ETO FC 1–1
Gólszerzők: Lippai (30.), illetve Njie (17.)
Puskás Akadémia–Ferencváros 1–2
Gólszerzők: Harutjunjan (59.), illetve Zachariassen (54.), Lisztes (64.)

kiemelt kép: Fradi Média
EZ IS ÉRDEKES!
Világsztár klubokat utasított maga mögé a Fradi: elképesztő számok kerültek napvilágra



