--°C

Feszültséget okozott Szandiéknál az első unoka: Blanka megsértődött az édesanyjára

Alaposan felforgatta Szandiék életét az első unoka érkezése. Az énekesnő teljesen odáig volt a kis Hazel Rose-ért, olyannyira, hogy lánya, Blanka már szóvá is tette: mintha édesanyját mostanában jobban érdekelné a baba, mint ő.

Szandi a TV2 Mokka című műsorában mesélt arról, milyen érzéseket váltott ki belőle, hogy nagymama lett. Bár kisunokáját ekkor még nem ölelhette személyesen magához, hiszen Blanka és családja az Egyesült Államokban élt, videóhívásokon keresztül minden nap igyekezett látni Hazelt – írta a Femina.

MÉG TÖBB ÉRDEKES HÍR SZANDIRÓL IDE KATTINTVA!

Az énekesnő nevetve árulta el, hogy ebből már kisebb családi „féltékenység” is kialakult.

„Nem ismertem eddig ezt az érzést, mondták, hogy hát ez egész más lesz, és valóban. Fu, én olyan szerelmes vagyok és Blanka már meg van sértődve. Minden nap beszélünk és mindig mondom, nem téged akarlak látni, mutasd az unokámat. Mondta, hogy anya, én vagyok a babád, nem ő, ő az én babám”

– mesélte Szandi.

Szandi persze gyorsan hozzátette, hogy mindez nem jelentett valódi családi konfliktust: lánya továbbra is ugyanolyan fontos volt számára, és folyamatosan érdeklődött arról is, hogyan érezte magát az újdonsült édesanya.

Nehéz napok után lélegezhetett fel a család

Hazel Rose érkezését ráadásul komoly aggodalom előzte meg. A kislány koraszülöttként jött világra, ezért Blankával együtt 17 napot töltött kórházban. Végül mindketten jó egészségi állapotban térhettek haza, ami hatalmas megkönnyebbülést jelentett az egész család számára.

Szandi szavaiból egyértelműen kiderült, hogy az első unoka érkezésével számára is teljesen új korszak kezdődött – és bár Blanka időnként tréfásan visszakövetelte édesanyja figyelmét, a családban elsősorban az öröm és a megkönnyebbülés uralkodott.

kiemelt kép: TV2

EZ IS ÉRDEKES!

Parkolópályára került Nádai Anikó? Egyetlen saját műsort sem vezet az RTL-en