Bármelyik nap megszülethet Szabó Zsófi második gyermeke. A 38 éves műsorvezető sajtóhírek szerint már egy ideje Svájcban tartózkodik, és ott szeretné világra hozni kisfiát. Úgy tudni, egy helyi magánklinikát választottak, ahol az ellátás színvonala és a körülmények is jóval túlmutathatnak a hazai kórházi átlagon.
Szabó Zsófi májusban jelentette be, hogy második gyermekét várja. Nem sokkal később a Mokkától is elköszönt, hogy nyugodtabb körülmények között készülhessen a szülésre. Mostanra pedig úgy tűnik, már valóban az utolsó napokhoz érkezett a várandóssága.
A Story információi szerint Zsófi Svájcban szeretné világra hozni a babát. A lap úgy tudja, férjének van háza az alpesi országban, és jelenleg ott töltik az időt, amíg elérkezik a szülés.
A Blikk egyik informátora így fogalmazott:
„Zsófi Svájcban van már egy ideje. Ott akarja világra hozni a gyermekét egy helyi kórházban. A férjének egyébként van egy háza az alpesi országban, ott töltik most a napjaikat, mielőtt elérkezik a szülés ideje, amit már nagyon izgatottan várnak. Úgy tudom, szeptember végére-október elejére van kiírva, így a következő napokban adhat életet a babának”
A műsorvezető várandóssága fokozott figyelmet igényel. A lap úgy tudja, hogy Szabó Zsófi életkora miatt is veszélyeztetett terhesnek számít, ráadásul évek óta inzulinrezisztenciával küzd. Már első terhessége alatt is szigorúan ügyelnie kellett az étrendjére és az életmódjára.
MÉG TÖBB ÉRDEKES HÍR SZABÓ ZSÓFIRÓL IDE KATTINTVA!
Hotelszobára emlékeztető körülmények
A svájci magánklinikákon a szülés körülményei jelentősen eltérhetnek a hagyományos kórházi ellátástól. A lap szerint több helyen szabad orvosválasztásra is van lehetőség, a kismamát dúla segítheti, és a szülés utáni időszakban nemcsak fizikai kontrollra, hanem a szülésélmény feldolgozására is hangsúlyt fektetnek.
Az édesapa végig a kismama mellett maradhat, akár császármetszés esetén is, és egyes klinikákon a család szállodai szintű szobában töltheti együtt az első napokat. A baba és az anya közötti folyamatos testi közelséget is kiemelten kezelik, így a kisbaba sok esetben éjjel-nappal az édesanyával maradhat.
Akár 8 millió forintba is kerülhet
A svájci magánszülés természetesen komoly költséget jelenthet. Az ár intézménytől és biztosítástól függ, de egy magánkórházi szülés átlagosan 20 ezer svájci frankba, vagyis közel 8 millió forintba is kerülhet.
Ha a sajtóértesülések helytállóak, Szabó Zsófi második gyermeke tehát már a következő napokban megszülethet Svájcban.

kiemelt kép TV2
EZ IS ÉRDEKES!
Rendőri intézkedés Kis Grófo családjánál – testvére drámai videóban beszélt a történtekről



