--°C

Bajnokok Ligája: Bolit két és fél hete kitettem a keretből, azóta maximálisan teljesít – Stöger

A Ferencváros 3–2-es hátrányból fogadja a svájci Young Boysot a Bajnokok Ligája playoffjában, ahonnan a párharc győztese már egyenesen a csoportkörbe jut. A találkozót felvezető sajtótájékoztatón a magyar csapat vezetőedzője, Peter Stöger nemcsak a mérkőzésről, a Franck Bolival való kapcsolatáról is beszélt. A Nemzeti Sport arról kérdezte Peter Stögert, nem tart-e attól, hogy a Groupama Aréna […]

Hoppá: Nagy Ferót nem érdekli a sok senkiházi, aki nyüszít a Kossuth-díja miatt

A 75 éves zenészikon, Nagy Feró augusztus 20-án vehette át a márciusban neki ítélt Kossuth-díjat. A nemzet csótánya egyelőre a konyhájában tartja az elismerést, mert nem tud betelni a látványával, de hamarosan átkerül a stúdiójába, és a többi, számára fontos ereklye mellett kap helyet. „Rendkívül megtisztelő számomra ez a díj. Szombaton a Tabánban volt koncertünk, […]

Orbán Viktor nem kérte a harmadik oltást

A miniszterelnök szerint ő még nem olyan idős, hogy aggódnia kelljen. A miniszterelnök az állami rádióban arról is beszélt, hogy a maszkviselés nem segít a fertőzés megelőzésében, csak az oltás. Ezért a kormány nagyszabású oltási kampányt indít szeptembertől. Orbán Viktor elmondta, hogy őt a kínai vakcinával oltották be, de elmondta az okát is: „…nem is […]

Gyász:koronavírusban hunyt el az oltásellenes rádiós műsorvezető

Nagyjából egy hónapja kapta el a fertőzést. 61 éves korában koronavírusos betegségben elhunyt Phil Valentine rádiós műsorvezető, írja a CBS News. A magát konzervatívnak tartó férfi több népszerű összeesküvés-elméletet is táplált az 1995 óta működő, országosan is több városban sugárzott műsorában, illetve közösségi oldalain és a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban is érdekes nézeteket vallott. Valentine kifejezetten szkeptikusan viszonyult […]

Bejelentették Ördög Nóráék: itt a vége, ennyi volt

Ördög Nóra és Nánási Pál kisboltos mini-vlogmaratonnal örvendeztették meg a rajongókat, így volt mit nézni a hosszú hétvégén is. A videósorozat bemutatja, hogyan jutottak el a kezdeti lépésektől a kisbolt befejezéséig, most pedig bepillantást nyertünk a bolt virágzó mindennapjaiba is. Például az első élő zenés eseménybe. A mostani viszont az utolsó a szériából. „Elérkeztünk a […]

Visszatér a képernyőre Görög Zita – Itt láthatják a nézők

Görög Zita a TV2 legújabb napi sorozatában, az Oltári történetekben kapott szerepet. Görög Zita és Gere Dénes egy jegyespárt alakít az Oltári történetekben hétfő este. „A sorozatban általában már a házasságkötés előtt adódnak problémák, a mi epizódunkban azonban összeadnak minket, s a gondok valójában a nászéjszakánkon jelentkeznek” – mesélte Gere, akinek – szerepe szerint – meg kell […]

WHO-főigazgató: a negyedik hullám már bekövetkezett, ne adjunk 3. oltást

Szijjártó Péter külgazdasági miniszter és Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója tart sajtótájékoztatót a koronavírus-járvány alakulásáról, az oltásokról, a vírus terjedéséről. Az oltatlanokon múlik, hogy ne kelljen korlátozó intézkedéseket bevezetnünk – mondta Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter mai sajtótájékoztatóján, amit a WHO főigazgatójával közösen tart. Akik az oltások vagy az egyes oltóanyagok ellen hergelnek, kiszolgáltatják […]

Rubint Réka megható képet töltött fel a közösségi oldalára – Húsz éve nem történt vele ilyen

A magyar fitnessedző egy rendkívül érzelmes képpel tudatta a követőivel, hogy hazaérkezett a görögországi Alakreform táborból. Több kommentelő viszont ismét beleállt Rékába.  Rubint Réka számára igen mozgalmas a nyár. A fitness lady szinte minden héten másik országban tart Alakreform tábort, ahol a gyönyörű szállodák és a színes programok mellett, természetesen az edzésre is nagy hangsúlyt fektet a […]