Hirdetés 

Itt van a jelentés: ennyi oltatlan és oltott került kórházba Magyarországon

Először hozott nyilvánosságra adatokat a kormány arról, hogy az intenzív osztályokon fekvők hány százaléka nem volt beoltva a negyedik hullám idején – számolt be az RTL Klub Híradója.

– A kórházba kerülők hatvan százaléka nem részesült oltásban, negyven százaléka igen. A kórházba kerülők közül 1850 személyt kellett intenzív osztályon kezelni. Közülük 70 százalék nem volt oltott, és 30 százaléka oltott volt – mondta el Kásler Miklós.

Az ellenzék szerint a részletek nélkül ezek semmitmondó adatok, például nem derül ki az sem, hányan kaptak közülük kínai vakcinát.

Az RTL Klub riportjában Rékasi Balázs egészségügyi közgazdász, orvos azt mondta el erről, hogy a saját praxisában tapasztaltak szerint idősek kerülnek nagy számban kórházba, akik közül sokan kínai vakcinát kaptak. Szerinte az oltottan kórházba kerültek között magasabb azok aránya, akik Sinopharmmal lettek beoltva, és idősebbek, amiz azzal magyaráz, hogy maga a gyártó cég sem tesztelte az oltóanyagot a 60 évnél idősebb korosztályban.


Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere vasárnap az InfoRádiónak arról beszélt, elkezdődött Magyarországon a koronavírus-járvány ötödik hulláma, és ha nem jön újabb mutáció, illetve nem nő jelentősen az átoltottság, akkor az ötödik hullám csúcsán 13 ezer is lehet a napi fertőzések és 8-9 ezer a kórházban ápoltak száma.

Indirekt

kiemelt kép: MTI


Hirdetés 

%d bloggers like this: