Megengedtem a férjemnek, hogy legyen barátnője, ami ezt követően történt, mindent megváltoztatott

Nagy általánosságban elmondható, hogy az emberek többségének fontos a monogámia, és a kapcsolatba a megcsalás semmilyen formája nem fér bele. Ennek ellenére ma már egyre többen próbálják ki az úgynevezett poliamór kapcsolatokat, azaz amikor valakinek több partnere is lehet, és ezt a társa előtt nyíltan vállalja, a játékszabályokat közösen felépítve. Néhány ember már elmesélte, milyen is […]
Várkonyi Andrea bejelentette az örömhírt – máris özönlenek a gratulációk!

Várkonyi Andrea könyvet írt. A Jogod van jól lenni című könyvben Andrea eddigi pszichológiai rendelésein szerzett tudását is bevetve próbál útmutatót adni azoknak a nőknek, akik elvesztek a mérgező kapcsolatok sűrűjében. Nos, úgy tűnik nemcsak az előzetes várakozás volt felfokozott, Mészáros Lőrinc feleségének könyve nagyon fogy. „Wow!☺️ Nem is indulhatna jobban az év! 🎉 🎉 A Libri […]
Kegyetlen hideg lesz az országban: ekkor érkezik

Kedd Az ország nagy részén ragyogó napsütésre számíthatunk, de délen, délkeleten erősen felhős maradhat az ég, és itt elszórtan hószállingózás is lehet. Az északi szél többfelé lesz élénk, néhol erős. A keményen fagyos reggel után +2 fok köré melegszik a levegő. Szerda Sok napsütés várható, csak délnyugaton jelenhetnek meg felhők az égen, de csapadék itt […]
Kiderült, miért tűnt el Istenes Bence

Istenes Bence hazánk egyik legfoglalkoztatottabb műsorvezetője, és bár ez a titulus kétségkívül rengeteg előnnyel jár, bőven vannak hátulütői is. A családapa szerint az utóbbi időben elkezdett befelé fordulni, sőt, kifejezetten elveszettnek érzi magát, azért pedig, hogy ezen változtasson, drasztikus lépésre szánta el magát. „Boldog új évet először is Mindenkinek Rövid helyzetjelentés, mivel non stop csörög […]
Fekete-Győr András meglepődött: Mészáros Lőrinc pénzt utalt neki!

Utalás érkezett Fekete-Győr András bankszámlájára, nem mástól, mint Mészáros Lőrinctől, aki egy általa elbukott polgári per költségét fizette meg a Momentum volt elnökének. Amint arról ugyanis augusztusban az Index is beszámolt, Fekete-Győr András jogerősen megnyerte azt a pert, amit még tavaly tavasszal azért indított Mészáros Lőrinc, mert a Momentum ex-miniszterelnök jelöltje a 2022 utáni elszámoltatás és a […]
Határozottan kijelentette Balázs Klári: „Én ebből nem engedek! „

Január 4-én ünnepelte 83. születésnapját Korda György. Balázs Klárika azt sem tudta, hogy járjon a kedvében. Az énekes azonban nem szeretett volna nagy bulit csapni, ezen még imádott felesége is meglepődött. „Kérdeztem Gyurikámtól, mit szeretne a születésnapján? Azt mondta, most szó sem lehet róla, hogy bulizzunk, majd a kerek számnál, ha a 85. életévébe lép. […]
Figyelmeztet az OTP Bank: komoly bajba kerülhetnek az ügyfelek

Az OTP Bank januári figyelmeztetése szerint az aktuális adathalász kísérletekben a csalók levélben ajándékkal kecsegtetnek, amely nem más, mint egy biztonsági frissítés. A levelet továbbra sem sikerült tökéletesen megfogalmazniuk. Abank honlapján megjelent figyelemfelhívás szerint az újabb adathalász levelek tárgya a következő: Kérjük, frissítse a regisztrált alkalmazás adatait! Az avatatlan szemeknek úgy tűnhet, hogy csupán egy biztonsági rendszerfrissítést kell […]
Tragédia! Mindössze 34 évet élt: álmában hunyt el a népszerű színésznő

34 éves korában elhunyt Miranda Fryer, a brit Szomszédok című sorozat egykori szereplője. A színésznő 1989-ben, mindössze 18 hónaposan kapta meg Sky Mangel szerepét a sorozatban. Ezt három évig játszotta, majd 2003-ban ismét meghívták a sorozatba, de már Stephanie McIntosh szerepére. A középiskola elvégzése után vendéglátói és művészeti végzettséget szerzett, ám ápolóként szeretett volna dolgozni. Former Neighbours actress Miranda […]
Itt van a jelentés: ennyi oltatlan és oltott került kórházba Magyarországon

Először hozott nyilvánosságra adatokat a kormány arról, hogy az intenzív osztályokon fekvők hány százaléka nem volt beoltva a negyedik hullám idején – számolt be az RTL Klub Híradója. – A kórházba kerülők hatvan százaléka nem részesült oltásban, negyven százaléka igen. A kórházba kerülők közül 1850 személyt kellett intenzív osztályon kezelni. Közülük 70 százalék nem volt […]