--°C

Majka reagált Curtis történetére: „A teljes igazságot meg egyszerűen nem vagyok hajlandó elmondani, mert azzal oda rúgnék ahol most éppenhogy segítségre lenne szükség.”

A pénteki sajtóorgánumok szinte kivétel nélkül lehozták az interjút Curtissel, amelyben a rapper elmondja a teljes igazságot a Majkával való újbóli  szétválásukkal kapcsolatban.

Jó néhány dologban nem értettünk egyet. Amikor megbeszéltük Petivel, hogy újra összeállunk, lefektettünk néhány szabályt, alapvetéseket, de végül ezek egyike sem teljesült. Aztán amikor hétről hétre azzal szembesülsz, hogy semmi nem valósul meg abból, amit szeretnél, és folyamatosan bántják a lelked, ezt jogosan érzed igazságtalannak. És egyszer csak eljön a pillanat, amikor rádöbbensz, hogy átvertek, kihasználtak, és ez gyűlik, egyre csak gyűlik benned”

– mondta Curtis. Úgy fogalmazott,

hosszú éveken át második ember volt, szerinte “itt volt az ideje, hogy szétváljanak”.

Majka erre fél órával ezelőtt terjedelmes posztban, úriember módján reagált.

Sokat gondolkodtam mit lehet mondani a mai Bors cikk után, de aztán rájöttem hogy az idő majd rendbe teszi a dolgokat.
Önmagam kozmetikázása miatt nem vagyok hajlandó olyan dolgokat nyilatkozni, ami köszönő viszonyban sincs a valósággal .
A teljes igazságot meg egyszerűen nem vagyok hajlandó elmondani, mert azzal oda rúgnék ahol most éppenhogy segítségre lenne szükség.
Aki ismer tudja,hogy mennyire nem tudom elviselni ha valótlant állítanak rólam, vagy azokról az emberekről akiket szeretek, éppen ezért nehéz most egy olyan nagypofájú csávónak mint én, csendben maradni.
Az egyetlen félelmem,hogy ennek az interjúnak pár hét múlva egész más olvasata lesz, ha megint csalódott emberek tömkelege kéri számon a koncertszervezőket.
Ne így legyen…
Sok sikert mindenhez. ❤️❤️ Talán a kettőnk kapcsolatában én vagyok az egyetlen aki ezt tiszta szívből kívánja!!!
-írta a sztár.

kiemelt kép: Tv2