Hirdetés 

A Dunántúlon jobbára erősen vagy közepesen felhős lesz az ég, de rövidebb napos időszakok előfordulhatnak, keletebbre viszont főként fátyolfelhők szűrik majd a napsütést.

Kezdetben a nyugaton még kisebb eső előfordulhat, majd záporra, zivatarra délután leginkább az északkeleti, keleti vármegyékben van esély. Az északnyugati szél a Dunántúlon megélénkül, néhol meg is erősödik, másutt gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.

A legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 20 és 26 fok, a Dunától keletre 27 és 31 fok között alakul.
Késő este 16, 22 fok várható.

Orvosmeteorológiai tájékoztató: Térségünk fölött található hullámzó frontálzóna miatt mind a hideg- mind pedig a melegfrontra érzékenyek szervezetét megterheli az időjárás. Ezért sokaknál tapasztalható fejfájás, koncentrációs-zavar, vérnyomás-ingadozás. A közlekedésben résztvevők részéről fokozott óvatosság szükséges, ugyanis a megnövekedő reakcióidő közvetett módon hozzájárulhat a balesetek kialakulásához.

kiemelt kép: Shutterstock

EZ IS ÉRDEKES!

Most érkezett: Kulcsár Edina babát vár G.w.M-től – mégsem tud részt venni a Dancing with the Stars műsorában?

/p>