Kimondottan gyenge iramú mérkőzésen a Ferencváros nagyon szürke és motiválatlan játékkal dublinban 1-0 arányú vereséget szenvedett az ír bajnok Shamrock Roverssel, így összesítésben -köszönhetően a múlt heti hazai 4-0 arányú győzelemnek – 4-1 arányú győzelemmel kerül az Európa Liga főtáblájára.
A második számú európai kupasorozat sorsolását holnap kora délután tartják, a zöld-fehérek ebben lesznek érdekeltek. A Reflektoronline élőben számol be a sorsolásról.
I. félidő
A félidő első fele nagy küzdelmet hozott, a labda nagyrészt a Ferencvárosnál volt, de helyzetet egyik oldalon sem láthattunk.
A 27. percben Ferizaj lőtt a tizenhatos bal sarkáról. Tekerése nem sokkal ment el a bal felső mellett. Negyed órával később ismét a Shamrock veszélyeztetett. Esiti labdavesztéséből indultak meg az írek, majd Emakhu ugrott ki, de lövése elment a bal sarok mellett.
A félidő lefújása előtt ordító ziccerbe került az FTC. Civic szabadrúgás után Mmaee fejelt pár méterről kapura, üresen érkezve, de fejesét nagy bravúrral védte a kapus. Gól nélküli döntetlent hozott az első játékrész.
II. félidő
Az 54. percben 16-17 méterről rúghatott szabadrúgást a Shamrock. Bogdán kiütötte a jobb sarokba tartó lövést, a kipattanót pedig kivágták a védők.
Pár perccel később Mmaee ugrott ki, de lövése középre ment, így a kapus védeni tudott. A 72. percben Vécsei fejese csorgott el az írek kapuja előtt.
A 75. percben Boli középre adott fejese után Traoré hatról a léc fölé ollózta a labdát. A 87. percben Greene vitte a labdát Bogdánra, ám a magyar kapus nagy bravúrral védte a bal sarokba tartó lövést. Két perccel később azonban Bogdán sem tudott segíteni: Lyons fejelt a kapuba néhány méterről, egy szöglet után.
A Fradi 4-1-s összesítéssel jutott az EL-főtáblára.
EURÓPA LIGA, PLAY-OFF, 2. MÉRKŐZÉS
SHAMROCK ROVERS-FERENCVÁROS 1-0 (LYONS 89.)
Shamrock: Mannus – Gannon, Hoare, Grace – Finn (Lyons 64.), O’Neill, Towell (Byrne 72.), Ferizaj (Tetteh 72.), Kavanagh (Watts 72.) – Emakhu (Greene 64.), Farrugia
(cserék: Pohls, Leitis, Cleary, Watts, Greene, Gaffney, Lyons, Tetteh, J. Byrne)
FTC: Bogdán – Wingo, Knoester, Kovacevic, Civic – Laidouni, Esiti (Vécsei 57.) – Auzqui (Marquinhos 57.), Nguen (Mercier 71.), A. Traoré (Lisztes 79.) – R. Mmaee (Boli 71.)
(cserék: Mergl, Kovács M., Besic, Mercier, Vécsei, Botka, Marquinhos, F. Boli, Lisztes)
kiemelt kép: UEFA



