--°C

Hoppá! Ismert magyar sztár gyermeke a Sztárban sztár leszek! énekese – videó

Akik eddig esetleg kételkedtek abban, hogy a tehetség örökölhető, azok most meggyőződhetnek róla.

Hétről – hétre mindig remekül oldja meg a feladatait és hozza a rá osztott karaktereket a Sztárban sztár leszek! élő adásaiban Kaly Roland. A fiatalember Erdélyben már ismert énekes, rengeteg sikeres koncert van a háta mögött, de mindig vágyott arra is, hogy a magyar közönség is megismerhesse.

Előttem az utódom…

Akik kedvelik a mulatós zenét, azoknak ismerős lehetett Kaly Roland neve és természetesen nem véletlenül. A fiatal énekes édesapja a mulatós sztár Kaly, aki több, mint húsz évvel ezelőtt lett ismert hazánkban is, amikor az egyik nagy hanglemezkiadó kiadta az első magyarországi lemezét és az nagyon gyorsan aranylemez lett.

Rolandot az édesapja neveli, de édesanyjával is nagyon szoros kapcsolatot ápol. Erről a Borsnak beszélt a fiatal énekes.

Amikor születtem, apukám nagyon fiatal, 19-20 éves volt, ennek ellenére kivette a részét a nevelésemből. 

Mindig ő szokta mondogatni, hogy mi szinte együtt nőttünk föl, ez pedig nagyban befolyásolta a köztünk lévő szoros kapcsolatot. Nagyon felnézek rá. Mondhatnánk, az ő barátai voltak az én első „barátaim”, gyerekként is már mindenhova mentem vele – mesélte a fiatal tehetség.

Lapunknak Kaly Csaba elmondta, hogy egyetlen élő showt sem hagy ki, mindig szorít gyermeke sikereiért.

-Roland már hetek óta Magyarországon van, engem viszont idekötnek a napi teendőim, de a legjobb kezekre bíztam a fiamat, én pedig

minden hétvégén Budapestre utazok, hogy élőben izgulhassam végig a versenyt.

Minden élő showban ott van Rolanddal a híres édesapja is (Fotó: Facebook / Kaly Csaba)

Nagyon büszke vagyok rá, szépen építgeti a kapcsolatait és a saját útját járja, de mindig mindenben kikéri a véleményemet. Ez a verseny előtt is így volt, közös stúdiónk van itthon, rengeteg ismert Erdélyi és magyar előadónak hangszerelünk és írunk dalokat. A fiam egy más szemléletmód, egy más fül, más korosztály , így remekül kiegészítjük egymást. Tudom, hogy most rálépett a siker útjára, hatalmas jövő áll előtte és én lennék a legbüszkébb édesapa, ha az én sikereimet is messze lekörözné – mondta büszkén a zenész édesapa.

A fiatal énekes édesapja is simert magyar mulatóssztár (Fotó: Reflektoronline / Csányi István)

Reflektoronline / Bors

kiemelt kép: TV2

EZ IS ÉRDEKES!

Hoppá! Döntött a mulatós király, Galambos Lajcsi: „Nyugdíjba vonulok!”