A Sztárban sztár leszek! idei évadában nagyszerű hangú tehetségeket ismerhettünk meg, azonban a végén csak egy győzhetett, aki az ország legsokoldalúbb tehetsége lett. Ő pedig nem más, mint Kökény Dani.
A fiatal énekest gyermekkorában hagyta magára az édesanyja, ami a mai napig komoly törés az életében. Danit a nagyszülei nevelték fel és ámbár nem él a legjobb körülmények között, remélhetőleg most minden megváltozik. A 10 milliós főnyereménynek mindenesetre egészen biztosan lesz helye.
– Elsősorban a családomnak akarok segíteni, hosszú távra szeretnék olyan otthont biztosítani, ami megfelelő lesz mindannyiunk számára.
Utána kell, hogy jusson a zenei képzéseimre és a karrierem építésére is, például lemezkiadásra. 2023-ban sorra jelentetem meg az új dalaimat, idővel mindegyikhez videoklipet is készítünk, és persze fellépéseket is tervezek
– mondta el terveit a hot! -nak, amelyről a Bors számolt be.
Az anyuka előkerült…
A sikerek hatására a semmiből előkerült Dani édesanyja, akivel kapcsolatban a lapnak elmondta:
Már nem kívánom felvenni a kapcsolatot anyukámmal, túl későinek tartom ezt a megkeresést.

MÉG TÖBB HÍR KÖKÉNY DANIRÓL IDE KATTINTVA!
kiemelt kép: TV2
EZ IS ÉRDEKES!
Célba vették a rajongók Kulcsár Edinát: szerintük nagyon megváltozott és nem előnyére…