--°C

Delhusa Gjon pénzt adott kölcsön Zámbó Jimmynek, sosem látta viszont

Komoly súlyú titokra derült fény a keddi Fókuszban Zámbó Jimmyről – írta meg a Blikk. Az albán származású énekes akkor kötött barátságot a Királlyal, amikor a tiszai árvízkárosultak megsegítésére közösen elkészítették az „Elveszett álmok” című dalt. Onnantól kezdve egymáshoz már barátként jártak  vendégségbe. Delhusa a Fókuszban elmondta, hogy Zámbó a halála előtt nem sokkal zavartan […]

Jó hír a rajongóknak! Győzike visszatér és ostromolni fogja a slágerlistákat – videó

Gáspár Győző a Blikknek árulta el, hogy hamarosan visszatér a Romantic, a showman szándéka ismét a csúcsra repíteni az egykori sikercsapatot. Az elmúlt években volt egy-egy fellépésünk időszakosan, de most eldöntöttük, hogy újra összeállunk és visszatér a Romantic  – jelentette be Gáspár Győző. – Már elkezdtük a próbákat és a stúdiózást is. Készülünk új dalokkal, az egyik […]

Berki Mazsi újabb luxusnyaralással, mesés helyen piheni ki a fáradalmait

Berki Mazsi hosszabb idő után jelentkezett be ismét a közösségi oldalán. A 24 órán keresztül látható Instagram sztorijában a kis Emma látható, amint a pálmafák alatt pihen a babakocsiban. Berki Krisztián özvegye láthatóan gyönyörű helyen piheni ki a fáradalmait. Ez minden bizonnyal jól esik Mazsinak, de nem fog jól esni Berki édesanyjának Júlia asszonynak, aki […]

Rossz hírt közöltek a Facebookkal kapcsolatban – ez sokaknak nagyon fog fájni…

A jelenleg is érvényben lévő nullás díjszabás 2023. március 31-ével megszűnik az összes hazai szolgáltatónál– írta meg a naphire.hu. Ez egészen pontosan annyit jelent, hogy március végével megszűnik az ingyenes facebookozás, messengerezés, whatsappozás, instagramozás, de még a Spotify-t és a navigációs programokat sem lehet díjszabás nélkül használni, a határidő után a szolgáltató által meghatározott díjat […]

Hatalmas botrány! A rendőrnőnek a fél kapitánysággal viszonya volt, egyeseket szolgálat közben elégített ki

Öt rendőrt azonnal kirúgtak, kettőt felfüggesztettek La Vergne-i rendőrkapitányságon – írta meg a szeretlekmagyarország.hu. Maegan Hallnak számos kollégájával volt viszonya, köztük Lewis Powell őrmesterrel, Larry Holladay rendőrtiszttel, Juan Lugo rendőrtiszttel, Ty McGowan őrmesterrel és Seneca Shields nyomozóval. A belső vizsgálat azt is kiderítette, hogy Hall gruppenben is csinálta egyik kollégájával és annak feleségével, bár ezt a rendőrnő tagadta. A teljes tényfeltáró vizsgálat során kiderült, […]

Fotóval kiáltotta világgá boldogságát Vasvári Vivien: „A hír igaz, IGENT mondtam!”

Vasvári Vivien a közösségi oldalán jelentette be, hogy párja, Zsigmond 3 év után rászánta magát és megkérte a kezét. A poszthoz a szőke szépség csak annyit írt: ❤️ Régóta nem nyilatkozom a magánéletemről, de most szeretnék egy kis betekintést engedi a párkapcsolatomba. ❤️A mai világban sokszor ami nehézkes, kihívásokkal teli, azt eldobjuk magunktól, mely hibákba […]

Ábel Anita visszatér a képernyőre! Elárulta, melyik csatornán láthatjuk

Áben Anita a közösségi oldalán osztotta meg, hogy hamarosan hol lesz látható a televízióban. A Szomszédok Julcsija az ATV csatornáján lesz látható, miután meghívták a #Bochkor című műsorba. Szerintem megbánta, hogy minket hívott.😂😂😂🤟🥂❤️ Pedig isteniek voltunk.🤟” -fűzte hozzá a képekhez Ábel. View this post on Instagram MÉG TÖBB HÍR ÁBEL ANITÁRÓL IDE KATTINTVA! kiemelt kép:

Brad Pitt nyugdíjba vonul? Barátainak beszélt a terveiről…

Brad Pitt hátat fordít a hollywoodi üzleti életnek – írja a PageSix. A külföldi forrás úgy tudja, hogy a múlt hónapban Brad Pitt eladta a Plan B produkciós cégének többségi tulajdonrészét egy francia konszernek.  Egyébként a cégét volt feleségével, Jeffifer Anistonnal alapították. Brad Pitt úgy döntött, hogy valószínűleg folytatja a színészkedést, de távol tartja magát […]

Rakétatámadással fenyegette meg az X-Faktor szereplője a magyar parlamentet! – videó

Videóban fenyegette rakétákkal a parlamentet egy magyar nő – írta meg a Blikk. A rendőrség előállította, majd a kihallgatásán szóra bírta a nőt, aki elmondta: ő csak szórakoztató videókat készít az internetre. A rendőrség a hivatalos eljárás lefolytatását megkezdte a nő ellen. A Blikk így jellemezte a szóban forgó hölgyet: Folyamatosan élő videókkal táplálja nem […]

Végre kiderült: Ezért titkolózik a család Michael Schumacher állapotáról!

Michael Schumacer, a legendás pilóta 2013-ban szenvedett síbalesetet. Jó ideig kómában volt, majd hazaszállították, azóta pedig otthon ápolják. Időről-időre felreppennek pletykák az állapotával kapcsolatban, néha megszólal egy-egy jóbarát, de a rajongók igazából 10 éve lassan, hogy semmit nem tudnak kedvencükről. Sokan úgy érzik, hogy illene a családnak közölni valamit, ennyi jár ugyanis a rajongóknak. Most […]