Úgy néz ki, megoldódik az évek óta húzódó családi viszály a Bódi családban – írta a Bors.
A felek elássák a csatabárdot, amely akkor került elő, amikor ifjabb Bódi Guszti egyik műsorban elmondta, mennyire fáj neki, hogy nem tarthatja a kapcsolatot a szüleivel és családtagjaival. Ekkor Bódi Csabi reagált a család nevében a lapnak:
Nagyon szeretjük őt és büszkék vagyunk rá mindazért, amit elért. Ha békülni szeretne, keressen fel valamelyikünket! Minden további nélkül nyitottak vagyunk erre, de neki kell megtennie az első lépést, méghozzá kellő tisztelettel
-mondta Csabi, ám akkor még úgy nézett ki, hogy a helyzet nem fog javulni. Most azonban megtört a jég, ugyanis a közösségi oldalon közös családi fotóval köszöntötték kis Gusztit is, mi nagyon jól esett neki.
Lakásfelújításban vagyunk, ezért megmondom őszintén, el is feledkeztem a névnapomról. Anyu korán reggelt írt, még azelőtt, hogy a feleségem, Adri felköszönthetett volna. Nagyon boldog voltam, várjuk, hogy hazajöjjenek és összejöjjön végre a család.
-mondta a Borsnak kis Guszti, aki alig várja, hogy találkozzanak ismét.

– Régen nagyon különleges volt ez a nap, a családban több Gusztáv is van, ezért sokszor előfordult, hogy együtt ünnepelünk. Szeretnénk visszahozni ezt a szép szokást és rendbe hozni a kapcsolatunkat. Csabival már rendszeresen beszélünk, a fiammal is tisztáztuk a félreértéseket – mondta a zenész, akinek öccse Csabi elmondta:
A bátyám megbotlott, nem úgy sült el a műsorban tett nyilatkozata, ahogyan azt elképzelte, de ahelyett, hogy sárba döngöltük volna, mi kiemeljük. Ez a család. Nagyon szeretjük őt! Hogy is tagadhatnánk ki őt, amikor a szüleim arra áldozták fel az életüket, hogy biztosítsák a jövőnket és tisztességgel, becsülettel felneveljenek minket?
Úgy tűnik tehát, hogy a Bódi család kálváriája happy enddel végződik.

MÉG TÖBB HÍR A BÓDI CSALÁDRÓL IDE KATTINTVA!
kiemelt kép: TV2
EZ IS ÉRDEKES!