Zámbó Krisztián nemrég egy élő videóban jelentkezett be, ahol reagált többek között Pataky Attila és Delhusa Gjon sztorijaira, emellett említette Peter Srámeket, de Galambos Lajcsit és Nyertes Zsuszsát is.
Ekkor Krisztián azt is elmondta, hogy felhívta Delhusát, aki elmesélt egy sztorit neki, de végül ez a videóból nem derült ki. Röviden és tömören ezt mondta Delhusáról: “Én csak úgy hívom a Delhusát, hogy hazug… mert hazudik.”
Most a Borsnak részletezte az említett telefonhívás tartalmát.
„Éjfélkor ment oda apukám, állítólag ittas állapotban, és bekopogott hozzá, hogy neki most kell előleg. Azt mondta Gjoni, hogy akkoriban nehezen ment az édesapámnak, ami nem igaz. Ráadásul emlékszem rá, amikor édesapám megkérdezte a feleségét, Editet, hogy mennyi pénz van a páncélszekrényben, az azt mondta, hogy 3-4 millió. Gjoni azt mesélte nekem, hogy 9 milliót adott édesapámnak, mert annyi volt a páncélszekrényben, de ezt nem kérné vissza, mivel ezt úgy tudta kompenzálni, hogy az édesapám halála után kiadta a közös dalukat is tartalmazó lemezt. Azt a lemezt, amelyről azt ígérte az emlékműsorban az embereknek, hogy soha sehol nem fogja kiadni” – mondta a lapnakKrisztián, aki azt sem érti, hogy Delhusa miért nem jelent meg a hagyatéki tárgyaláson lobogtatva a 9 milliós kölcsönszerződést. –Még most sem tudom hová tenni, hogy miért most, 23 év után hozakodott elő ezzel a történettel. Korábban is elmondta, hogy édesapám a szakma csúcsán volt, nem volt szüksége kölcsönre. De ha mégis így volt, akkor bizonyítsa.
Ő volt az, aki visszaélt az apámnak tett ígéretével, és kiadta azt a számot, amit az árvízkárosultaknak készítettek. Rá is tette a lemezre a képét, amivel súlyos pénzeket keresett”
-mondta a lapnak Krisztián.

MÉG TÖBB HÍR ZÁMBÓ KRISZTIÁNRÓL IDE KATTINTVA!
kiemelt kép: TV2
EZ IS ÉRDEKES!
Hihetetlen, de igaz! Saját születését élte át újra Rubint Réka – videó