Hirdetés 

Hamarosan elindul a Sztárban sztár kilencedik évada, amelyben a zsűri jelentős átalakuláson ment keresztül.
Azt már tudni lehet, hogy két zsűritag csatlakozik, így Lékai-Kiss RamónaKökény AttilaPapp Szabi mellett helyet foglal majd Tóth Andi és Marics Peti is – írja a Bors.
Kökény Attilának megvan a véleménye arról, hogy Tóth Andi és Marics Peti is beül a szűri székébe.

Nagyon örülök, hogy beülnek a zsűriszékbe. Fiatalok, így képviselnek valami olyat, amiből mi már kiöregedtünk. Mind a ketten szerepeltek is korábban a Sztárban Sztárban, így emiatt is hitelesen tudnak zsűrizni. Átérzik a versenyző helyzetét

-mondta Attila. aki nagyon tehetségesnek tartja a fiatal sztárpárt.

„Tóth Andi ezerszer bizonyította már, hogy mindenhez ért: profin énekel és táncol. Marics Petit is nagyon kedvelem és szórakoztatónak tartom. Garantált, hogy jól fogjuk érezni magunkat. Én idén is  szórakozni megyek majd a stúdióba, mivel ismert emberek lépnek majd színpadra, nem kívánok szakmailag senkit kritizálni” – árulta el a Borsnak az énekes.


Kökény Attila örül Tóth Andiéknek (Fotó: TV2)
MÉG TÖBB HÍR KÖKÉNY ATTILÁRÓL IDE KATTINTVA!

kiemelt kép: TV2

EZ IS ÉRDEKES!

Judy 11 éves kislánya ezt mondta anyukájának: „Ha így leszel boldog, válj el apától!”

/p>