Jolly kedden élő videóban jelentkezett be a közösségi oldalán, ahol hosszasan beszélt a különböző álhíroldalak valótlan közléseiről. Az élő videót a Blikk szemlézte.
A mulatós sztárnál az tette be a poharat, hogy az egyik álhír-oldal megírta, hogy már nem látogatja a szüleit, miközben ő majdhogynem kacsalábon fotgó palotában él. Most megelégelte ezeket a híreket és úgy döntött feljelentést tesz.
Nagyon kemény harcra készüljön mindenki, aki hazugságokat ír rólunk!
-mondta Jolly majd folytatta:
-Megelégeltem ezt az egészet, a végsőkig el fogok menni az ügyvédemmel, kerüljön ez bármibe is. Még egyszer nem hagyom, hogy engem és a családtagjaimat, a jó hírnevemet besarazza, ezért ha kell, a tűzbe megyek. Hamarosan a bíróságra megyünk, büntetőügyben fogunk találkozni. Le vannak mentve a kommentek és a megjelent kamuhírek is– mondta a zenész, aki elmesélte az édesapjához fűződő viszonyát is a követőinek.
Nagyon sok embernek az életében vannak mélypontok, sajnos neki is voltak. Ezt így hozta az élet, de mindig ott voltam mellette, amikor szüksége volt segítségre.
Apukámnak volt olyan időszaka, mikor alkoholhoz nyúlt, abban az időben számtalanszor láttam őt ittas állapotban, és erre nem voltam kíváncsi. Mondtam is neki, hogy vagy a családot választja, vagy az alkoholt, döntse el, neki mi a fontosabb.
Mi ezt megbeszéltük, azóta pedig töretlen a kapcsolatunk” – hangzott el a videóban Jollytól, aki azt is elárulta, hogy olyannyira szent a béke, hogy azóta is látogatja, sőt támogatja szüleit.

“Olyan anyagi hátterem van, hogy apukámnak, anyukámnak és egyik családtagomnak sem lesz soha gondja. Ameddig a szívem dobog, és ameddig lehetőségem van, addig erőmön felül fogok segíteni rajtuk. Kikérem magamnak a családom nevében, hogy bárki is rólam vagy a szüleimről ilyen hangnemben írjon.”
-tette hozzá és végül édesapja jelenlegi állapotáról is beszélt.
-Apukámról még annyit, hogy köszöni szépen, nagyon jól van, eszik, iszik, csodaszép házban lakik. Nyilván nem egy 200 négyzetméteres ingatlanban élnek anyukámmal, de ők itt érzik magukat jól. Nemrég költöztek ide, hála isten, tudtam nekik segíteni ebben is, hogy meg tudják vásárolni és be tudják rendezni –mondta Jolly a rajongóinak.

MÉG TÖBB HÍR JOLLYRÓL IDE KATTINTVA!
kiemelt kép: Raktárkoncert
EZ IS ÉRDEKES!
Váratlan fordulat G.w.M és Szabyest botrányában! Erre senki nem számított