Olyan fordulat történt kedden a popénekes, producer és kritikus, Szabyest és a rapcsászár botrányában, amire a legvakmerőbb rajongók sem számítottak.
Egyre bonyolódik az a kommentháború, melyet Szabyest, azaz Szabó Szabolcs indított a Zenebutiknak adott nyilatkozatával, melyben G.w.M zenéit illette negatív jelzőkkel. Azóta belekeveredett a vitába Gáspár Laci is, de a rapperrel kezd igazán elfajulni a helyzet, főleg azóta, hogy szóba kerültek G.w.M arany- és platinalemezei is, melyről Szabyest azt állította, hogy a rapper hazudik – idézte vissza a botrány eseményeit az Origo. Miután a fiatal popénekes megmutatta aranylemezét G.w.M-nek mondván, hogy neki nincs és legalább így láthat egy ilyet, most kiderült, hatalmas baki okozta a félreértést, amiről sem a kritikus, sem G.w.M nem tehetett.
Az előzményekről bővebben itt olvashatsz:
Szabyest megmutatta aranylemezét G.w.M.-nek, mivel ő még olyat úgysem láthatott
Nemsokkal a Szabyest által kitett poszt után videóban jelentkezett be a rapper és elmondta:
még nem volt ideje átvenni a platinalemezeit.
Mindezek után hirtelen a MAHASZ adatbázisban is megjelentek G.w.M. addig nem látható kitüntetései, amire az egyesület az alábbi választ adta:
Az adatbázisban korábban adminisztrációs hibák miatt valóban nem voltak fellelhetők a G.w.M által megszerzett arany- és platinalemezek, mostanra azonban az összes megtalálható a felületen, melyet ide kattintva érhet el.
A történtek után pedig Szabyest bocsánatot kért a MAHASZ hibájáért.
Nyilvánosan elnézést kérek G.w.M-től a MAHASZ adatbázisának téves adatszolgáltatása miatti félre-kommunikáció miatt.
-írta a kritikus a posztjában.

MÉG TÖBB HÍR SZABYESTRŐL IDE KATTINTVA!
kiemelt kép: TV2 / Instgram
EZ IS ÉRDEKES!
Siker: Balázs Pali 20. nagylemeze is aranylemez lett – videó