Hirdetés 

A Curiosity, vagyis kíváncsiság nevű marsjárót a NASA indította az űrbe még 2011 végén, majd nyolc és fél hónap után, 2012. augusztus 6-án landolt a vörös bolygó felszínén.

A küldetését két évre tervezték, de már lassan 11 éve a Mars felszínének adatait kutatja, fotókat készít és továbbít 80 millió kilométer messzeségből.

Elon Musk a SpaceX program keretein belül még 2016-ban arról beszélt, hogy 2025-ben emberek költözhetnek a Marsra, erre elég csekély esély van. A kutatások jelenlegi állása szerint a bolygón nem megfelelőek az életkörülmények az emberek számára, de a robotok azon dolgoznak, hogy minél többet megtudjanak az összetételéről.

Ilyen fotókat készített a Curiosity marsjáró:

Fotók: NASA

MÉG TÖBB ÉRDEKESSÉG IDE KATTINTVA!

kiemelt kép: Getty Images

EZ IS ÉRDEKES!

Szabyest: “Gáspár Laci letiltott, így nem tudom a Lamborghinis képeit lájkolni, ez a szívembe vág…”

/p>