Hirdetés 

Az Exatlon férfi bajnoka Esztergályos Patrik nemrég szakított Pap Dorcival, de amint elmondta, lelkileg már túl van nehezén.

Patrik és Dorci fél évig alkottak egy párt, de októberben bejelentették szakításukat. Mindössze három hónapig nyalogatta sebeit a sármos sportoló és máris rátalált a szerelem.

Derült égből villámcsapásként érte a követőket és rajongókat, amikor Patrik egy titokzatos hölgy fotóját posztolta a közösségi oldalára. A Blikk megkereste a sportolót, aki elmondta, hogy nagyon boldog időszakot él át jelenleg.

-Ezt a szerelmet, tanulva a múlt hibáiból, egyelőre szeretném óvni, annyit viszont elárulhatok, hogy az új párom néhány évvel idősebb nálam. Huszonkilenc éves, érett személyiség, akivel tavaly ősszel egy halloweeni buliban ismerkedtem meg közös baráti társaságunk révén – kezdte a Blikknek Patrik, aki rögtön el is oszlatta a kételyeket. – Dorcival már hosszú hetekkel azelőtt pontot tettünk a kapcsolatunk végére, sőt, már korábban is éreztük mindketten, hogy nincs értelme folytatni… 

Elhúztuk a szakítást, de a két kapcsolat semmiféle átfedésben nem áll egymással. Amikor az új kedvesemet megismertem, már fejben és lélekben is túlléptem Dorcin.

-mondta a lapnak Patrik, aki már az édesanyjának is bemutatta a barátnőjét.

-Korábban nagy elánnal vetettem bele magamat minden kapcsolatomba, most viszont jó érzés, hogy kiélvezhetem a kezdeti, izgalmas időszakot. Az édesanyámnak már bemutattam a páromat, és örömmel tölt el, hogy szimpatizálnak egymással – árulta el a bajnok.


Fotó: Instagram sztori / Esztegályos Patrik
MÉG TÖBB HÍR ESZTERGÁLYOS PATRIKRÓL IDE KATTINTVA!

kiemelt kép: Instagram / Csányi István

EZ IS ÉRDEKES!

Tóth Andi: “Konkrétan három éve vagyok önmagam…”

/p>