Szabó Zsófi és Osváth Zsolt láthatóan nem szívlelik egymást, azonban ez most tetőzött, hiszen a sors úgy hozta, hogy egy hét perces beszélgetést együtt kell végigcsinálniuk az RTL Reggelijében.
A fő téma az volt, hogy a szélesre nyílt online térben, így a TikTokon is olyan tartalmakat láthatnak gyermekek, amelyeket igazából még felnőtteknek sem szabadna megnézniük. Ennek a témának a kivesézéséhez jelentkezett be Skypeon Osváth Zsolt, akinek Szabó Zsófi azt mondta, hogy az ilyen tartalmakat csak az olyan embereknek dobja fel az app, akik egyébként is hasonló témákra keresnek rá.
Osváth szerint Szabó Zsófi azért vette félvállról a témát, mert őt mérhetetlenül gyűlöli. A legújabb videójában be is számolt erről.

Annyira gyűlöl, hogy adásonként nagyjából két-háromszáz nettóért sem tud profizmust színlelni, és nem tudja visszanyelni az epét, amit felokád tőlem. Az a szülő, aki képes a tényekkel, a józan ésszel és anyai alapértékekkel szembe menni, annyira kivan tőlem – mondta Osváth, aki szerint már a bekapcsolása előtt is olyan dolgokat mondott, amelyek félrevezetik a nézőket a témában.
A Reggeli szép, ellenben nem túl okos tablethordozója azt gondolja, hogy én szabadidőmben arra recsk*zom, hogy a travik gyerekek előtt szexelnek, ezért is dobja fel nekem a TikTok ezeket
-dózerolta le Szabó Zsófit, majd folytatta:
Az, hogy édesapád Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas, kiváló és érdemes művész volt, még nem jogosít fel arra, Zsófi, hogy csak azért, mert valakit utálsz, bagatellizálj egy ilyen helyzetet.

Mindezek után felhívta a műsorvezető figyelmét arra, hogy profi tévés kollégáitól nem lenne ciki tanulni egy kicsit.
Megjegyzem, egyébként egy műsorban dolgoztok a szellemi és lelki reciprokjaiddal – ott van Szabados Ági vagy a Peller lányok –, kérj tőlük tanácsot! Nem szégyen, hidd el!
MÉG TÖBB HÍR SZABÓ ZSÓFIRÓL IDE KATTINTVA!
kiemelt kép: HVG / RTL
EZ IS ÉRDEKES!
Előkerült Kucsera Gábor első titkos szeretője: “Különlegesnek éreztem magam, hogy kellek neki”