Hirdetés 

Nádai Anikó a Való Világban lett országosan ismert, a realily műsorba pedig saját elmondása szerint azért jelentkezett, mert kereste az igazi önmagát, azt az utat, amit valóban járni szeretne.

Azóta hatalmas karriert futott be, az RTL egyik zászlóshajója lett, jelenleg a Reggeli csapatának tagjaként köszönti a nézőket. A Story Magazin idézte azt az interjút, amelyet Kovalcsik Ildikó Lilunak adott és amelyben arról is beszélt, hogy ámbár számtalanszor bizonyította tehetségét, mégis sok bántást kap az emberektől.

„Nagyon béna voltam az elején, de volt lehetőségem arra, hogy bukdácsoljak, emiatt nagyon hálás vagyok a csatornának, hiszen ezt a szakmát csak rutinnal lehet igazán megtanulni – vélekedett Anikó a Makeup/Down legutóbbi adásában, és azt is elárulta, még mindig lámpalázas az élő adások előtt. – Nagyon izgulok minden műsor előtt, sokszor megkapom, hogy buta vagyok, lehet ezért is hajlamos vagyok túlkészülni az adást. Ha van a sikeremnek titka, az talán az önazonosság és az életrevalóság.”

Anikó mindig elolvassa a kommenteket is, amelyben a visszaigazolást keresi. Ez egy rossz szokása elmondása szerint, de sajnos nem tud vele egyelőre mit kezdeni.

Most jutottam el arra a pontra, ha lehetne, kiszállnék ebből az egészből, elegem lett abból, hogy szabályok és következmények nélkül lehet kommentelni, belefáradtam ebbe az egészbe 

-mondta Anikó.

MÉG TÖBB HÍR NÁDAI ANIKÓRÓL IDE KATTINTVA!

kiemelt kép: Index

EZ IS ÉRDEKES!

Azahriah beszólt a Sztárban sztárnak! “A saját trash szar műsorokba integrálják, ahol a zsűri riszál meg flessel a zenére”

/p>