A kitűnő táncművész a válása óta féltve őrzi magánéletét, azonban most kiderült, hogy ki az a férfi, aki elrabolta a szívét – írta a Bors.
Az elmúlt években életének nem éppen a legkönnyebb időszakát élte meg Széphalmi Juliska. Tavaly májusi válása után a Borsnak mondta el, hogy hosszú vívódás után végre ki merte mondani, hogy: vége…
Ugyan a hét éves gyermekük örökre összeköti őket, de minden rajongó azért drukkolt a táncművésznőnek, hogy mihamarabb találja meg a párját. Egy ideje sejteni lehetett, hogy valami történehetett ezen a téren, hiszen feltűnően kivirult és boldognak tűnt, de semmi egyéb kézzel fogható jelét, bizonyítékát ennek nem adta.
Nemrég szinte minden nap és portál azzal fogalkozott, hogy nála aludt egy férfi, majd reggelre mindkettőjük autójára reggel obszcén ábrákat és szavakat festettek. Ezzel kapcsolatban akkor a táncművész ezt mondta a Borsnak:
Nálam aludt egy kedves barátom, aki a nálam töltött éjszaka után, amikor ment az autójához szombaton, rögtön észrevette ezeket az alkotásokat. Tehát valakinek nem tetszett, hogy itt aludt, de ez azt jelenti, hogy valaki régebb óta figyel, vagy figyel bennünket.
Juliska most a közösségi oldalára posztolt egy fotót, amelyen egy fiatal férfi társaságában látható és amely alatt vannak olyan apró elszólások, mint a “Love” hashtag és a piros szív eléggé árulkodó. Úgy tűnik, hogy ő az a barát, aki mellett bizony Széphalmi Juliska megtalálta a boldogságot.
MÉG TÖBB HÍR SZÉPHALMI JULISKÁRÓL IDE KATTINTVA!
kiemelt kép: RTL
EZ IS ÉRDEKES!
Már a kisbabát emlegeti a magyar mulatós sztárdinasztia fiatal énekesnője!