Kulcsár Edina nehezen viseli az őt és férjét ért vádakat.
A NAV vizsgálat, amelyet az acnews hírportál közölt, majd a Privát Kopó bűnügyi magazin híre, miszerint az egyik prostitúciós bűncselekménysorozat tárgyalásain tanújaként szerepel Edina a bíróság előtt, valamint Nagy Melanie és férje nyilvános csatározása felemészti a szépségkirálynőt.
Egy gyönyörű esküvői fotó kíséretében írta ki magából a gondolalait.
Egy olyan világba csöppentem, ami tele van gyűlölettel, rosszindulattal, hazugsággal, ráadásul a legaljasabb eszközökkel próbálják az embert besarazni. Egy ideje így élem az életem, és mindezt csendben, a lehető legméltóságteljesebben igyekszem még így is 👉🤰🏻 tűrni. Sokszor nehéz nem reagálni velem/velünk kapcsolatos dolgokra, főleg nekem, akinek a maximumon ég az igazságérzete, de az elmúlt 1 év nagyon sok mindent tanított. A férjem🙏💍 szeretete és támogatása pedig az, ami nap mint nap körbeölel mint egy pajzs, és ez hatlamas lelkierővel ruház fel.❤️Vannak akiknek fáj más boldogsága és emiatt számunkra elég egyértelmű tényeken alapszik, hogy az ilyen egyének míg a közönség előtt áldozati bárányok szerepében tetszelegnek, addig a háttérben magával az ördöggel paktáltak le! 🙅🏻♀️ Sajnos az ilyen embereknek a sötétség az, ami nem engedi látni az igazi boldogságot, ott csak az képes minimális elégtételt adni, ha más boldogságába belerondíthatnak, amit bármi áron képesek elérni, de én még ennyi gonoszság után is képes vagyok hinni a jóban és csak azt kívánom az ilyen embereknek, hogy gyógyuljanak meg!🙌 Nekik is jár a boldogság, csak rossz helyen keresik! Nekem tiszta a lelkiismeretem. Mindig úgy éltem az életem, hogy soha, minimálisan sem akartam senkinek semmi rosszat, de még csak kívánni sem kívántam.. és hiszem, hogy emiatt ajándékozott meg a sors azzal az a sok jóval, ami most körbevesz! Sosem éreztem még azt, hogy nem érdekel mi történik a világban, vagy, hogy ki mit mond rám ( legyen az hazugság is ), mert tudom, hogy Ő mellettem van, ráadásul a nehézségek csak még jobban összekovácsolnak!❤️ Köszönöm, hogy a feleséged lehetek.
-írta a szépségkirálynő a posztjában.
MÉG TÖBB HÍR KULCSÁR EDINÁRÓL IDE KATTINTVA!
kiemelt kép: TV2
EZ IS ÉRDEKES!
Mi lehet a baj? ByeAlex szomorú üzenetet küldött a rajongóinak!