Hirdetés 

A hónapok óta tartó háború G.w.M és volt párja Nagy Melanie között az utóbbi napokban durvult el.

Ott kezdődött kicsúcsosodni a történet, amikor a rapper esküvői fotója alatt az egyik kommentelőnek reagálva G.w.M nekiment exének. Erre Melanie is csak kapkodta a fejét.

Elgondolkodtató, hogy valaki élete legszebb napján, az esküvői fotója alatt az exét mocskolja, de ez már legyen az ő gondjuk.

-mondta a Fókusznak Melanie, aki szerint ezzel G.w.M az Edináról felreppent prostituált-botrányt próbálja leplezni.

“Én nem tartom magam arra feljogosítva és felhatalmazva, hogy ítélkezzek. Természetesen azt, hogy milyen környezetben nevelkednek a gyerekeim, az számomra nagyon fontos. Vannak ezzel kapcsolatban fenntartásaim, de hát majd meglátjuk, hova tart ez a történet.” – mondta, majd rátért, hogy a rapper egyetlen szava sem igaz azokból, amiket nyilvánosan ráhányt.

Az sem igaz, hogy több 100 millió forintot, Porschét vagy Mercedest hagyott nekem. Ez nem igaz és egyébként sem tartozik a nagy nyilvánosságra. Aláírom, hogy a mai világban az már luxusnak számít, hogy étkezünk, meleg lakásban fekszünk, meleg lakásban kelünk, van egy autónk. Én egyébként megveregetem a vállam azért, mert mindezt tudom biztosítani a gyerekeimnek

-mondta az édesanya, majd arra is reagált, hogy sminkeslánynak nevezte őt a volt párja. Melanie-t ez nem zavarja, az már sokkal inkább, hogy volt párja ezt sértésként vetette oda. Mint elmondta, nincs azzal semmi probléma, hogy dolgoznia kell,

inkább azzal van a problémám, hogy egyik napról a másikra szembesülök az élethelyzettel, aztán degradálja és minősíti azt a munkát, amiből eltartom a gyerekeimet.

Az egyik legmeglepőbb csapás az volt, amikor Melanie egyetemi diplomáját vonta kétségbe. Máshogy legalábbis nem nagyon lehet érteni azt a megjegyzést, hogy „egy diplomás titkosügynök, vagy nem tudom, magát minek nevező, hogy a fenében megy el sminkesnek pár tízezer forintért?”

Melanie erre azt mondta: –Nemzetközi kapcsolatok szakértőjeként végeztem a Nemzetvédelmi Egyetem Hadtudományi karán, nukleáris fegyverkezés a szakirányom.

Mint mondja, azért lett újra sminkes, mert a gyermeknevelés évei után nem egyszerű a nemzetközi kapcsolatok világába visszakerülni.


G.w.M is ott volta diplomaosztón, így Melanie nem érti, miért hazudik ebben is G.w.M (Fotó: screenshot / RTL)

A diplomaosztómon ott volt ő is, a nevelőapukája is, és még egy csokor virágot is kaptam. Nem tudom, hogy mit gondolt, vajon mit csinál talárban és fehér kesztyűben az a sok fel-alá szaladgáló, kezet fogó diák? Lehet, azt gondolta, hogy jelmezbálban vagyunk.

MÉG TÖBB HÍR NAGY MELANIE-RÓL IDE KATTINTVA!

kiemelt kép: ReflektorOnline montázs (Life TV / Instagram)

EZ IS ÉRDEKES!

Komoly döntésre szánta rá magát Justin Bieber! A rajongók döbbenten fogadták a hírt…

/p>