Hirdetés 

VV Greg, azaz Einwiller Gregor súlyos depresszióval küzd, csak árnyéka önmagának – írtuk meg a napokban.

A Való Világ kilencedik szériájának bronzérmese saját bevallása szerint az elmúlt pár évben egy gyilkos párkapcsolatban élt, amely depresszióba taszította. A barátai, köztük talán a legközelebbi barátnője Opitz Barbi kétségbeesetten próbál rajta segíteni. Barbi a Ripostnak mondta el, hogy tavaly ősszel kezdte észrevenni, hogy valami nagyon nincs rendben, ugyanis Greg ekkor már sokszor elutasította a közeledését.

“Ősszel kezdtem érzékelni, hogy valami nincs rendben vele. Míg korábban sok időt töltöttünk együtt, most mindig visszautasította az invitálásomat. Miután rákérdeztem, hogy mi a problémája, mindent őszintén elmondott. Nekem is vannak rossz időszakaim, olyankor is számíthattam rá, mindig kölcsönösen támogattuk egymást” mondta a lapnak Barbi.

“Nagyon sajnálom, mert mindamellett, hogy barátok vagyunk, felnézek rá, egy energiabomba fiúként ismertem meg, tele pozitivitással és önbizalommal. Lehengerlő személyisége van, ezért is szerettem meg.”

Sajnos a problémák miatt most mélypontra került. Csodálatos ember, igaz barát. Nem tehetünk mást, csak mellette állunk a bajban is, és folyamatosan biztatjuk, remélve, hogy hamar ki tud jönni ebből a lelkiállapotból” – tette hozzá az énekesnő, aki minden lehetséges módon tartja Greggel a kapcsolatot, azonban találkozni nem tudnak.

“Most csak telefonon és írásban tartjuk a kapcsolatot, nem tudom rávenni, hogy találkozzunk. Biztos vagyok benne, jót tenne neki, ha egy kicsit kimozdulna, de nem akarom ezt ráerőltetni. Azon vagyunk, hogy motiváljuk őt.”

Féltem Greget, aggódok érte, de tudom, hogy milyen a mentalitásra, és ez csak egy átmeneti időszak nála.

“Hiányzik, és szeretném visszakapni azt az életvidám, önbizalommal teli, erős egyéniséget, akit megismertem” mondta a Ripostnak Opitz.


MÉG TÖBB HÍR OPITZ BARBIRÓL IDE KATTINTVA!

kiemelt kép: ReflektorOnline montázs (Instagram)

EZ IS ÉRDEKES!

Hoppá! A magyar Justin Bieber még szingli, mert nincs ideje párkapcsolatra! – videó

/p>