Hirdetés 

Gallusz Niki volt a vendége a három az igazság című műsornak.

A színésznő most árulta el, hogy nemrég végetért 12 éves kapcsolata és ámbár nem látszik rajta, de ennek ellenére jól érzi magát a bőrében.

„Másfél évvel ezelőtt átalakult az életem abból a 12 éven át tartó, nagyon stabil, nagyon összekapaszkodott boldogságból, ami nekem nagyon boldog volt, és amin én nem változtattam volna. Nem is tulajdonképpen mi változtattunk, hanem megfordult körülöttünk a világ, és voltunk annyira intelligensek, hogy ezt felismerjük, és változtattunk rajta.

Ugyanúgy részesei vagyunk egymás életének, de a mi legnagyobb kincsünk, a mi összetartozásunk egyfajta együtt létezés volt, és ez most felbomlott. Azt kell mondjam, tulajdonképpen egyedül vagyok” 

idézte a Blikk Gallusz Nikit, aki viccesen hozzátette, hogy Kánya Kata társkeresőjét még nem kereste fel.

„Valaki azt mondta, azt hiszed, hogy te tökéletes vagy? Elgondolkodtam ezen, hogy nem, a szó szoros értelmében semmiképp, sőt, megszerettem a hibáimat, a testi, a lelki, meg mindenféle hibáimat, de tulajdonképpen igen, tökéletes vagyok. Úgy, ahogy ma érzem magam. Én már tökéletesnek érzem magam olyan szempontból, hogy békében vagyok” – mondta Niki.

MÉG TÖBB SZTÁRHÍR IDE KATTINTVA!

kiemelt kép: RTL

EZ IS ÉRDEKES!

Istenes Bence reagált a pletykákra Adéllal kapcsolatban: „Derüljön ki akkor az igazság!!!” – videó

/p>

Discover more from Reflektoronline

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading