Nagy Alekosz a pénteken megjelent Frizbiben sokmindent mondott. Sértegetett ismert énekeseket, televíziósokat, emellett pedig elárulta, hogy fiatal korában együtt edzett Kovács Istvánnal, aki egy egész kicsit volt csak tehetségesebb nála a küzdősportban.
Alekosz a pénteken adásba került Frizbiben azt állította, hogy ő ugyanolyan tehetséges bokszoló, mint Kokó, akivel együtt edzett fiatalabb korában.
A görög botrányhős többek között azt állította:
- egyformán tehetséges ökölvívók voltak ő és Kokó,
- még a mozgásuk is nagyon hasonló volt,
- Kokó azért picit más stílusú, sterilebb bokszoló volt, míg Alekosz az utcai vonalat hozta,
- Kokót úgy tudták megkülönböztetni Alkosztól, hogy neki volt fülbevaló a fülében,
- egykori klubtársa azért kicsivel tehetségesebb volt a ringben, mint ő,
- még most is hasonlítanak egymásra,
- Alekosz szerint Magyarországon ő hasonlít Kokóra a leginkább.
A Bors azonban megkereste Kovács Kokó Istvánt, aki tagadta ezeket az állításokat. A lapnak adott nyilatkozatában azt mondta:
Az a helyzet, hogy nagyjából arról sincs fogalmam, hogy ki is az a Nagy Alekosz. Abban pedig biztos vagyok, hogy soha nem volt ilyen nevű szekrény szomszédom.
-mondta a legendás boxoló.
kiemelt kép: MTVA / FEMINA