Kokó nem emlékszik arra, hogy Alekosszal edzett volna, sőt… – videó

Nagy Alekosz a pénteken megjelent Frizbiben sokmindent mondott. Sértegetett ismert énekeseket, televíziósokat, emellett pedig elárulta, hogy fiatal korában együtt edzett Kovács Istvánnal, aki egy egész kicsit volt csak tehetségesebb nála a küzdősportban. Alekosz a pénteken adásba került Frizbiben azt állította, hogy ő ugyanolyan tehetséges bokszoló, mint Kokó, akivel együtt edzett fiatalabb korában. A görög botrányhős […]
Betegségéről is nyilatkozott a kamerák előtt Lang Györgyi! – videó

A Klubrádió YouTube csatornájára került fel egy videó, amelyben a legendás páros, Lang Györgyi és Falusi Mariann nyilatkozik a munkásságukról, múltról, jelenről és jövőről. Szerdánkét Lang Györgyi és Falusi Mariann közösen vezették a Klubrádió Ötös című műsorát, most azonban felcserélődtek a szerepek, hiszen Kun Zsuzsa, a csatorna másik népszerű műsorának, a Klubdélelőttnek a házigazdája interjúvolta […]
Csősz Bogi elárulta, hogy vegetáriánus: „Imádom a friss zöldségek ízét!”

Csősz Bogi elárulta, hogy vegetáriánus. Az egészséges életmód, a sok rost, a megfelelő mennyiségű mozgás és a minőségi alvás is nagyon fontos az üzletasszonynak. A Story magazinnak most arról beszélt, hogy nem helyes, ha magunk találjuk ki a diétánkat, hiszen ahogy a házépítést szakemberre bízzuk, így az egészségünket is érdemes ugyanígy kezelni. Bogi vegetáriánusként mindig […]
Itt a vége, nem megy tovább! Kozso zokogva jelentette be… – videó

A Párharc első hetének végén az egyik páros mindenkit meglepett azzal, hogy felálltak és egy olyan bejelentést tettek, amire senki sem számított, ami tovább fokozta az este izgalmát. Miután a párbajt Somhegyi Krisztián nyerte és a DR BRS-ék épp távozni készültek, Kozso felállt és sírva fakadt. Kiderült, hogy ő és barátnője már egy órával […]
Szenzációs: 11 éves a csodagyerek, aki mesteri diplomát szerzett az egyetemen

Mindössze 11 évesen szerzett mesteri diplomát az a 11 éves csodagyerek, akinek IQ szintje Eintsteinénél is magasabb – írta a Twice.hu Adhara Pérez Sáncheznél hároméves korában autizmust diagnosztizáltak. Annak ellenére, hogy osztálytársai gúnyolták és tanárai semmibe vették, kitartott, és 11 évesen megszerezte a mesterdiplomát, bizonyítva ezzel képességeit. View this post on Instagram Adhara Pérez Sánchez hihetetlen […]
Durva, amiket állít! Kitálalt Kozsoról volt felesége, a népszerű énekesnő – videó

Kozso első felesége Kádár Mónika énekesnő volt, aki elmondása szerint szörnyű házasságban élt. Az asszony egyébként sikeres énekesnő és műsorvezető. Most úgy döntött, hogy kitálal az Ámokfutók frontemberéről, akiről azt állítja, hogy nem volt éppen mintaférj, sem mintaapa – írta a Bors. Kádár Mónika és Kozsó szerelmi története meseszerűen kezdődött. Mónika visszaemlékezése szerint a férfi […]
Tolvai Reni a konditeremben olyan popsit villantott, hogy lehidalsz! – fotó

Tolvai Reni hangja a Megasztárban varázsolta egy ország összes létező fülét. Az énekesnő egy ideig volt párjával, Kállay-Saunders Andrással szerepelt a címlapokon és szakításuk is nagy port kavart. Az élete azóta viszont nem nyitott könyv a nyilvánosság előtt, Reni ugyanis nem vállal celebműsorokat és olyan megkereséseket, amelyek nem a zenével kapcsolatosak. A közösségi oldalán szintén […]